A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

“Nem nyugszom, amíg ki nem derül, mi történt a testvéremmel” – Gyilkosság miatt nyomoznak a sátoraljaújhelyi börtönben történt haláleset miatt

A debreceni ügyészség vizsgálja annak az elítéltnek az ügyét, aki nem sokkal megbilincselése után titokzatos módon életét vesztette.

A 34 éves Szilágyi Imrét életellenes bűncselekmény miatt ítélték és 8 éve, aki büntetését a sátoraljaújhelyi börtönben töltötte, számol be az esetről a Blikk.

A lapnak sikerült az elhunyt testvérét megszólaltatnia, aki szerint idegenkezűség, azaz az örök lehetnek a felelősek fivére haláláért.

“Nem nyugszom, amíg ki nem derül, mi történt a testvéremmel.”

“Azt akarják elhitetni velünk, hogy pont akkor lett rosszul, amikor négy őr próbálta megbilincselni. Elnézést, de ezt nem hiszem el, teljesen életszerűtlen. Úgy látom, az ügyet vizsgáló hatóságnak is hasonló a véleménye, különben nem nyomoznának emberölés miatt.”

Az ügyben a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt július 24-én nyomozást rendelt el.

Ezen felül a Büntetés-végrehajtás pedig az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot indított.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések