Hirdessen itt

Katinka, Balázs, Dallos Bogi és Majka – Elkészült a 20-as toplista: ők a legértékesebb magyar celebek

Hetedik alkalommal állította össze a Forbes a Legértékesebb magyar celebek listáját, amelyre idén felkerült néhány új szereplő.

Ismét összeszedte a legértékesebb magyar celebeket a Forbes magazin, az általuk fontosnak tartott szempontok, azaz az ismertség, hitelesség, tartalmasság, pénztermelő képesség alapján. A listavezetők esetén a korábbi évhez képest nem történt változás: ezúttal is Hosszú Katinka áll az első helyen, akit most is Ördög Nóra követ. A 20-as sorban nagy előrelépő Istenes Bence és Kiss Ramóna, de vannak olyanok is, akik most először kerültek be a körbe, mint például Gáspár Laci, Dallos Bogi és a Halott Pénzből ismert Marsalkó Dávid.

A magazin azt írja, ahhoz, hogy a top 20-ba jusson valaki, pár év munkája nem elegendő. A Forbes listáján szereplő hírességek megválogatják, mihez adják a nevüket, egyre többen törekszenek saját cégek és termékek felépítésére, illetve újabb bevételi források kialakításán dolgoznak, amire bőven jutott idő a koronavírus-járvány miatti karantén alatt - a legprofibbak pedig ezt ki is használták.

„Mostanra piaci tesztelésre került egy brand, ami a Nánási név maga. A mi márkánk, az, ami mi vagyunk, most vált megközelíthető hellyé, kézzel fogható termékké” – nyilakozta a második helyet tartó Ördög Nóra a Forbesnak a Balatonakarattyán működő kisboltjuk kapcsán. Az üzletnek már sajátmárkás termékei is vannak.

A lista harmasik helyén idén Sebestyén Balázs áll, akit negyedikként Majka követ. A Forbes úgy tudja, Balázs egy saját vállalkozás felépítésén dolgozik – olyan műsorkészítő-gyártó produkciós céget tervez, ami a nagyvállalati szektort is kiszolgálja - , Majka pedig 2019-re megháromszorozta cége árbevételét.

2020-ban az ötödik legértékesebb celeb Istenes Bence lett, aki a korábbi évhez képest hat helyet lépett előre. Kiss Ramóna szintén jóval előrébb került - az RTL Klub színész-műsorvezetője idén a tízedik helyen végzett.

Új név a listán Dallos Bogi, aki a lap szerint az egyik legügyesebb socialmedia-felhasználónak számít. Az énekesnő a 11. helyen nyitott. De Gáspár Laci is új szereplő, illetve a 20-as sort záró Marsalkó Dávid, aki a Halott Pénz zenekarával a rádiók sztárja lett.

Egy év kihagyás után ismét felkerült a listára Caramel, aki ezúttal a 16. helyen szerepel. De nagy visszatérő a 19. helyet elfoglaló Rubint Réka is, aki Forbesnek elárulta, hogy szeptemberben saját magáról elnevezett kozmetikai termékcsaláddal rukkol elő. Bár hátrébb került, de még mindig a listán van D. Tóth Kriszta és Borbás Marcsi is - írja a Forbes, melynek szerkesztősége hosszú kutatómunka, mérések alapján, illetve egy 14 fős zsűri segítségével állította össze a Legértékesebb magyar celebek 2020-as listáját.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések