Hirdessen itt

Hihetetlen dolgot jelentett be a demokraták elnökjelöltje, Joe Biden – Trump pedig kontrázott

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje nem lesz jelen a párt augusztusban tartandó elnökjelölt-állító konvencióján a Wisconsinban lévő Milwaukee-ban – jelentette be szerdán kiadott közleményében a Demokrata Párt szervezőbizottsága.

A közlemény szerint Biden tanácskozott közegészségügyi és járványügyi szakemberekkel, majd ezt követően döntött úgy, hogy „a köz egészsége védelmében” nem vesz részt a konvención.

A jelöltséget elfogadó beszédet Joe Biden a Delaware államban lévő lakásából mondja el, amit videón közvetítenek. Ennek pontos időpontját a Demokrata Párt illetékesei későbbre ígérték. A konvenciót egyébként augusztus 17-20. között tartják, teljes egészében az interneten.

Szerdán Donald Trump amerikai elnök, a republikánusok jelöltje a Fox televíziónak adott interjújában jelezte: ő és munkatársai azt fontolgatják, hogy a jelöltséget elfogadó beszédet a Fehér Házból sugározzák. Trump szintén a koronavírus-járványra és az egészségügyi óvintézkedésekre hivatkozott. Az augusztus 24-27. között tartandó republikánus elnökjelölt-állító konvenciót ugyancsak az interneten közvetítik, a sajtó jelenléte nélkül.

Az a tény, hogy Egyesült Államokban eddig csaknem ötmillió diagnosztizált fertőzöttet és több mint 155 ezer halottat regisztráltak a koronavírus-járvány során, teljesen megváltoztatta az amerikai elnökválasztási folyamatot. Alig került sor nagyobb kampányrendezvényre. Ilyeneket csakis Trump tartott. Biden csupán a Delaware-ban lévő házából kapcsolódott be interneten néhány adománygyűjtő rendezvénybe.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések