Hirdessen itt

Féltékenységből szúrta szíven élettársát egy Heves megyei terhes nő

Vádat emelt az ügyészség egy fiatal nő ellen, aki féltékenységből szíven szúrta az élettársát.

A 22 éves nő egy nála hét évvel idősebb, elvált férfivel élt együtt. A férfi az együttélésük alatt mindvégig tartotta a kapcsolatot a volt feleségével, ami féltékennyé tette a közös gyermeküket váró nőt - áll az ügyészség közleményében.

A 2019. augusztus 17-ére virradó éjjelen a pár Sirok községben ismerőseinél volt vendégségben, ahol alkoholt is ittak. Hajnalban a pár vitatkozni kezdett, melynek során a férfi pofon ütötte az élettársát. A nő erre kiment a konyhába, magához vett egy 6 centiméteres kést, majd azzal leszúrta élettársát.

A férfi életveszélyes sérülést szenvedett, kórházba szállították, ahol azonnali életmentő műtétet hajtottak végre rajta, így végül túlélte az egyébként jellemzően halálos szívszúrást.

A nő – bár telefonon értesítette a rendőrséget – már közvetlenül a történtek után tagadta, hogy ő lett volna az elkövető, ehelyett a telefonban azt állította, hogy élettársát egy kocsma előtt találta, ahol az beleesett egy késbe, majd a helyszínen, a kiérkező rendőröknek úgy nyilatkozott, hogy a férfi mellkasába üvegszilánk fúródott, melyet ő húzott ki onnan.

A főügyészség emberölés kísérletével vádolja a nőt, akivel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések