Hirdessen itt

Eltűnt Lukasenko ellenfele

Hétfőn is újabb tüntetőket állítottak elő Belaruszban, ahol az országot 26 éve irányító Alekszandr Lukasenko választási győzelme ellen indult tiltakozási hullám. Ismét hanggránátok, könnygáz Minszk utcáin, de több városban is tüntetők gyűltek össze az utcákon.

A Belsat élő közvetítését itt követheti. Több helyen autókkal állították meg a forgalmat, hatalmas dugóval, dudálással, zászlólengetéssel tiltakoznak a tüntetők. Többeket így is rabomobilokba tuszkolnak.

A csatorna szerint nem tudni, hol van az elenzők fő ellenjelöltje, Szvetlana Tyihanovszkaja, akit utoljára a Központi Választási Bizottságban láttak. Stábja gyanúja szerint letartóztathatták. Tyihanovszkaja korábban közölte, nem vesz részt az utcai tüntetéseken, épp azért, hogy elkerülje a letartóztatást.

Az elnök hivatalosan 80 százalékkal győzött, ám sok a kétség a választás tisztaságával kapcsolatban. A levélszavazatok nagy aránya is növeli az átláthatatlanságot, de a vasárnap leadott szavzatok követése sem volt érdemben lehetséges az ellenzéki megfigyelők számára. Hivatalosan a részvétel 84 százalék volt - ám a furcsaságokat erősíti Lukasenko hétfői nyilatkozata, amely szerint a végleges eredmények megismerésével még kiderülhet, hogy a részvételi arány magasabb volt. (Ez ugyanis már nem változhatna és az eredménytől függően lényegében azonnal ismertnek kellene lennie - amennyiben nem merül fel az előre bedobott szavazatok utólagos lekönyvelésének gondolata.)
 Sokan vasárnap nem is tudtak voksolni, hiába álltak sorba, ami megintcsak annak gyanúját erősíti, hogy a nevökben már manipulált szavazatok kerültek az urnákba.
 Az ellenzék első számú jelöltje, Szvetlana Tyihanovszkaja szerint nem Lukasenko nyert 80 százalékkal, hanem ő kapott 70-90 százalék közötti szavazatot.

A vasárnapi, letartóztatásokkal teli összecsapások után hétfőn is tömegek gyűltek össze Minszkben - de a 9,5 milliós ország több más városában is, ami jelentős eltérés a korábbi tiltakozásokhoz képest.

Hétfőn a kormány székházának közelében is megerősítették a rendőri védelmet és infromációk szerint újabb rendőri erőket csoportosítottak át a fővárosba. A Jubilejnaja szállodánál száz ember gyűlt össze, akiknek tagjai közül a rendőrség többeket begyűjtött.

Akadozik az internetszolgáltatás is vasárnap óta. Az elnök szerint erről a kormány nem tehet, nem a hatalom érdeke az internet akadályozása, hanem külföldi - lengyel, litván, cseh - beavatkozás következménye és az a célja, hogy növelje az emberekben az elégedetlenséget.

Az elégedetlenség azonban már a választások előtt elég magas volt - az ellenzék Minszkben már a kampány alatt 60 ezer embert tudott utcára hívni, és vidéken is nagy volt a részvétel az ellenzéki megmozdulásokon. Az internet akadályoztatása sokkal inkább az ellenzéki szerveződéseket akadályozza, semmit a hatalom lépéseit, így Lukasenko érvelésének az ellenzék nem ad hitelt.

Este újra egyre többen jelentek meg Minszk központjában, ahol a rendőrség több ellenőrzési pontot állított fel, ahol csak átvizsgálás után engedi tovább a járókelőket. Nem nyugodt a helyzet Belarusz más városaiban sem.

Lukasenko mellett egységesnek tűnik a rendőri erők kiállása - egy vasárnapi hír szerint volt olyan hely, ahol a reohamrendőrök letették a pajzsot a tüntetők előtt, ám ezt az elnök fake-nek nevezte és mindeddig máshonnan sem érkezett megerősítés arról, hogy lettek volna biztonsági erők, amelyek átálltak volna a tüntetőkhöz.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések