A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Újabb letartóztatásokat rendeltek el a könyvelési botrányba került német Wirecard ügyében

Újabb letartóztatásokat rendelt el a müncheni ügyészség szerdán az egyik legnagyobb német tőzsdei cég, a könyvelési botrányba került Wirecard ügyében.

 A nyomozás új megállapításai szerint a digitális fizetési megoldásokkal foglalkozó Wirecard három vezető beosztású munkatársa 2015 óta meghamisította a könyvelést, jelentős tőkeerővel rendelkező nyereséges vállalkozásként állították be a folyamatosan veszteséget termelő céget. Ezért üzletszerűen és csoportosan elkövetett csalás, hűtlen kezelés és piaci manipuláció alapos gyanúja miatt elrendelték előzetes letartóztatásukat - közölte az ügyészség.

A gyanúsítottak egyike az igazgatótanács korábbi elnöke, Markus Braun, akit már júniusban is előzetes letartóztatásba, majd ötmillió euró óvadék fejében szabad lábra helyeztek. Az új ügyészségi döntés értelmében ezentúl óvadék ellenében sem védekezhet szabad lábon.

A frankfurti tőzsde DAX-30 indexében jegyzett társaság botránya az év eleje óta terebélyesedik, majd júniusban országossá nőtt, miután a részvényesek körében hónapok óta várt, éves pénzügyi beszámoló közzététele helyett bejelentették, hogy valószínűleg soha nem is létezett egy 1,9 milliárd eurós - a mérlegfőösszeg nagyjából egynegyedét kitevő - bankbetét, amelyet a cég minden bizonnyal valótlanságokat tartalmazó iratai szerint fülöp-szigeteki bankoknál helyeztek el. Az ügy miatt Markus Braun lemondott. A vállalat új vezetősége csődeljárást kezdeményezett.

Az 1999-ben alapított és a legnagyobb piaci tőkeértékű német részvénytársaságok DAX-30 indexébe 2018-ban bekerült bajor cég botránya a szövetségi kormányt is elérte. Ellenzéki pártok hevesen bírálták Olaf Scholz pénzügyminisztert, amiért a tárca és a pénzügyi felügyeleti hatóság nem figyelt fel időben a rendellenességekre. A minisztérium válaszként egy több mint tíz oldalas dokumentumot állított össze a Wirecarddal kapcsolatban folytatott felügyeleti és minisztériumi tevékenységről. Egyben hangsúlyozták, hogy a cég pénzügyi beszámolóit évek óta az egyik legnagyobb nemzetközi könyvvizsgáló társaság hitelesítette, amelynek lett volna alkalma a szabálytalanságok feltárására.

Szerdán az is kiderült, hogy egy korábbi miniszter és egy korábbi államtitkár közbenjárt a szövetségi kormánynál a Wirecard érdekében bizonyos üzleti ügyekben, jóval a könyvelési botrány előtt, amikor a cég még a legígéretesebb német pénzügyi technológiai (fintech) vállalkozás szerepét töltötte be. A berlini vezetés álláspontja szerint a céget külső tanácsadóként segítő egykori politikusok megbeszélései a szövetségi kormány képviselőivel nem feszítették túl a vállalati érdekérvényesítés jogi kereteit.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések