Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Továbbra is letartóztatásban marad a pedofil, de már jött volna kifelé

A Szolnoki Törvényszék elutasította a vádlottnak és védőjének letartóztatás megszüntetése iránti indítványát annak a cibakházi férfinak az ügyében, akit az ügyészség folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádol.

A vádirati tényállás szerint a terhelt a gyermekkori barátjánál lakott és éveken keresztül szexuálisan zaklatta annak gyermekkorú fiát.

A vádlott és védője fellebbezése alapján eljáró Szegedi Fellebbviteli Főügyészség egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával, miszerint egyrészt a magas büntetési tétellel fenyegetettség miatt a vádlottal szemben fennáll a szökés vagy az elrejtőzés veszélye, másrészt mivel a vádirat szerint a bűncselekményt korábbi felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, tartani lehet attól is, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb bűncselekményt követne el.

Mindezekre figyelemmel a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla felé.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések