Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Több mint hatszáz település nyert forrást közösségi terek fejlesztésére a Magyar Falu Programban

Több mint hatszáz település nyert összesen 10 milliárd forint forrást közösségi terek fejlesztésére a Magyar Falu Program keretében - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár közölte:

a pályázatok kedvezményezettjei a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak ott működő egyházközségei. Mindkét célcsoport közösségi tér kialakítására, fejlesztésére pályázhatott legfeljebb 30 millió forintig, valamint közösségszervező egyéves foglalkoztatására, maximum hárommillió forintig

- tette hozzá. Gyopáros Alpár azt mondta: a közösségi szolgáltatás az önkormányzatok alapfeladata, de 2010 előtt, a balliberális kormányok idején "adósságcsapdába kergetett" önkormányzatok "még a kötelező feladataikat is alig tudták ellátni".

A mostani kormány azonban ehhez a tevékenységhez is jelentős forrásokat biztosított a kistelepülési önkormányzatoknak. A pályázattal pedig az ehhez szükséges infrastruktúra-fejlesztéshez járulnak hozzá - emelte ki a kormánybiztos. Gyopáros Alpár közölte: Magyarországot és az egész világot pap- és lelkészhiány sújtja, így nem ritka, hogy egy vidéki plébános, lelkész három-négy, vagy akár hat-hét településen is szolgál, és emiatt nem marad ideje a "közösségszervezés hagyományos feladatára".

Tájékoztatása szerint a pályázatnak köszönhetően foglalkoztatandó közösségszervező a világi feladatok ellátásában tudja segíteni, tehermentesíteni a helyi papokat, lelkészeket.

Gyopáros Alpár kitért a települések üresen maradt plébániaépületei felújításának fontosságára is, hogy azokat az egyházközségek használhassák, és nyitottá tehessék a világi közösségnek is. A kormánybiztos a sajtótájékoztatón Kádár Barnabás kijelentésére utalva a vidéki Magyarország szempontjából a múlt hét "legfontosabb hírének" nevezte, hogy a Momentum politikusa "lenézően és lekezelően beszélt a falvak és a kisvárosok (...) lakóiról". Úgy fogalmazott: a politikus "odáig jutott", hogy az idős emberektől elvenné a szavazati jogot. Hangsúlyozta: ezzel szemben "a magyar kormány erősen hisz abban, hogy a falvakban és kistelepüléseken élő emberek egyrangú honfitársaink".

Ezért a kormány azon dolgozik, hogy az ott élők életminősége ugyanolyan legyen, mint a városokban, nagyvárosokban, vagy akár a fővárosban élőké, "éppen ezért indult el a Magyar falu program - hangoztatta. A program mostani 600 kedvezményezettjével együtt idén már hat pályázaton hirdettek nyerteseket, számuk meghaladja a kétezret - jelezte, hozzátéve, hogy a következő hetekben újabb pályázatok eredményeit ismertetik, és újakat is meghirdetnek.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések