Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Soros György emberei szerint, Orbánnak semmi keresnivalója az uniós csúcson

Kiabálják ezt a DK-sok, egy olyan ember hátsó fertályából kibújva, akire az Európai Unióban a kutya nem szavazott, mégis ő ossza az észt. 

„Az EP döntése után, Orbánnak semmi keresnivalója a következő uniós csúcson!” címmel adott ki közleményt a Demokratikus Koalíció annak kapcsán, hogy az Európai Parlament a héten újra elítélte azokat az uniós forrásokkal történő visszaéléseket, melyek egyes tagállami vezetőkhöz, és más kormányzati tisztségviselőkhöz köthetők.

A dokumentum kiemelte Magyarországot mint negatív példát – emlékeztet a közleményben a párt, hozzátéve, új etikai normák felállítását követeli az EP, hogy az állami szereplők családtagjai ne gazdagodhassanak a kisvállalkozások rovására. Az EP azt is kiemelte: ha egy politikus, vagy családja EU-támogatás kedvezményezettje, akkor nem vehet részt a támogatások feltételeinek, az Unió költségvetésének elfogadásában – írják.

„Vagyis Orbánnak semmi keresnivalója sincs a jövő heti EU-csúcson. Maga helyett küldhetne valakit, aki nem a saját zsebére dolgozik. Már ha maradt még ilyen a Fideszben”

– fogalmaznak.

A DK-ban már régóta mondják – olvasható a közleményben, az uniós pénzcsapok elzárásával meg lehet állítani Orbánt. Ezért támogatnak minden javaslatot, amivel megakadályozhatják, hogy az uniós eurómilliárdok Orbán családjánál és haverjainál landoljanak.” Azt ígérik, „tovább fogunk küzdeni azért, hogy az uniós támogatásokat közvetlenül az önkormányzatok és cégek kapják meg. Elég volt abból, hogy Orbán az Uniót zsarolja, elég volt abból, hogy Orbán az elmúlt évek alatt eurómilliárdokat lopott össze közvetlen környezetének.”

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések