A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Rettegésben tartott és folyamatosan zsarolt egy férfit a 23 éves fiatal Egercsehiben

A vádlott március közepén pénzt kért régi ismerősétől, akinek azt hazudta, hogy az apja meg fogja ölni, ha azonnal nem ad át neki egy kisebb összeget.

A zsarolás súlyos szankcióval fenyegetett erőszakos vagyon elleni bűncselekmény, melyet a Büntető Törvénykönyv már alapesetben is egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni – tájékoztatta a Heolt dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.
Hirdetés

Mint megtudtuk: a törvényi tényállás szerint a zsarolás bűntettét az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz. A bűncselekmény minősített esetei valósulnak meg, ha a zsaroló a cselekményét bűnszövetségben, az élet vagy a testi épség elleni, illetve más hasonlóan súlyos fenyegetéssel, hivatalos személyként e minőség felhasználásával, vagy hivatalos megbízás vagy minőség színlelésével követi el. Ez utóbbi esetekben a büntetés kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Az Egri Járási Ügyészség – más bűncselekmény mellett – súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádol egy 23 éves fiatalembert, aki Egercsehiben több alkalommal, folyamatosan zsarolt egy 37 éves férfit.

A vádlott március közepén pénzt kért régi ismerősétől, akinek azt hazudta, hogy az apja meg fogja ölni, ha azonnal nem ad át neki egy kisebb összeget. Erre kapott is 1400 forintot a megriadt sértettől, azonban ezzel koránt sem volt elégedett, ezért néhány nappal később megismételte a fenyegetést, de ekkor már 30 ezer forintot követelt. A sértett haladékot kért, mire a vádlott közölte vele, hogy az apja – aki állítása szerint már polgárőröket is bántalmazott – nagyon dühös, ezért el kell, hogy vigye számára a férfi 10 ezer forint értékű bluetooth-os hangszóróját, hátha attól megnyugszik, de ez nem jelenti azt, hogy a 30 ezer forintra a továbbiakban már nem tartana igényt.

Jogtalan és minden alapot nélkülöző követelését még azzal a hazugsággal is nyomatékosította, hogy az apja és testvérei kinn állnak az utca végén, arra várva, hogy összeverjék a férfit, ha kimegy a házból. Az áldozat erre félelmében egy buszmegállóban még aznap átadott 30 ezer forintot, majd később további 10 ezret a vádlottnak, akinek az édesapja mit sem tudott arról, hogy a fia milyen súlyos bűncselekményt követett el rá hivatkozva.

A sértett március végén feljelentést tett a rendőrségen. Az ennek alapján megindult nyomozásban a nyomozó hatóság mind a készpénzt, mind a hangszórót lefoglalta a gyanúsítottól, majd visszaadta a kizsarolt dolgokat a feljelentőnek. A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a bűncselekmény elkövetőjével szemben – beismerése esetén 4 év időtartamú – börtönbüntetést szabjon ki, emellett határozott időre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától is.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések