Hirdessen itt

Rendkívüli: Újra csökkentette az MNB az alapkamatot, rekordalacsony szintre

Rekordalacsony szintre, 0,6 százalékosra csökkent az alapkamat.

Újabb 15 bázisponttal, 0,75-ről 0,6 százalékra csökkentette a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az alapkamatot.

A Monetáris Tanács egy hónappal ezelőtt mindenkit meglepett azzal, hogy 0,75 százalékosra csökkentette az alapkamatot, miután négy éven keresztül 0,9 százalékos volt. Már ez is rekordalacsony szintet jelentett.

A mostani döntésben ellenben már semmi meglepetés nem volt: Virág Barnabás, a jegybank újonnan kinevezett alelnöke majdnem egy hónapja elmondta, hogy a júliusi kamatdöntő ülésen újabb 15 bázispontos csökkentést fog javasolni. Azt is hozzátette, hogy ez után már meg kell állni, a 0,6 százalékos alapkamat ugyanis megfelelő ahhoz, hogy segítse a járvány utáni gazdasági kilábalást.

“Nem opció és nem lehetőség ezen szint alá menni”

– nyilatkozta június 26-án. Vagyis a piacnak bőven volt ideje beárazni nem csak a mostani döntést, hanem azt is, hogy ezek után hónapokon át nem fog változni az alapkamat.

Az MNB stratégiája egyértelmű: a laza kamatkondíciókkal próbálják pörgetni a gazdaságot, hogy a lehető leghamarabb kijöjjünk a válságból, és abban reménykednek, hogy az alacsony kamatok miatt gyengülő forint nem fog annyi kárt okozni, mint amennyi pozitív hatása lesz a döntéseiknek. A kamatdöntés részletes indoklását egy órával a számok közzététele után, délután 3-kor adják ki, ebből az is kiderül majd, hogy marad-e az MNB a korábbi optimizmusánál, és továbbra is azt várja-e, hogy idén növekedni fog a magyar gazdaság.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések