A hitelmoratórium, vagyis a havi törlesztők fizetésének automatikus felfüggesztése minden magyarországi lakossági és vállalati hitelre vonatkozik, ezért, ha az adós másképpen nem nyilatkozott, év végéig nem kell fizetnie.

Előfordulhat azonban, hogy valaki korábban úgy gondolta, képes törleszteni, ám időközben megváltozott az élethelyzete, emiatt mégis elmaradásba került. Arra is van példa, hogy valaki belépett a moratóriumba, ám később mégis fizetné a hitelét, hogy a moratóriumot követően ne nőjön annak futamidő. Fülöp Norbert Attila, a Bankmonitor.hu szakértője végigveszi a szóba jöhető lehetőségeket.

A hitelmoratórium szerint valamennyi március 18-áig folyósított hitel, kölcsön és lízingszerződés havi törlesztése automatikusan felfüggesztődik 2020. december 31-ig, amennyiben az adós máshogy nem rendelkezik. Fontos kiemelni, hogy a moratórium haladékot biztosít a tőke-, a kamat- és minden hitelhez kapcsolódó díj megfizetése alól, vagyis az adósnak – ha máshogy nem döntött – év végéig semmit nem kell a fizetnie. Mivel a moratóriumba történő belépés automatikus, ha valaki élni kívánt a lehetőséggel, annak gyakorlatilag semmilyen tennivalója nem volt. Amennyiben a moratórium első időszakának kapkodásában mégis levonta a bank az aktuális törlesztőt – ez főleg az első hetekben fordult elő –, akkor azt pedig rövid időn belül visszautalták.

Mi van, ha mégsem tudok törleszteni?

Előfordulhat, hogy valaki márciusban még úgy gondolta, őt nem érinti a válság, ám a helyzet mostanra megváltozott: elveszítette az állását, vagy jelentős fizetéscsökkentést kellett elfogadnia. Ha ő anno úgy nyilatkozott, hogy nem lép be a moratóriumba, ám most mégsem tud szerződés szerint törleszteni, akkor ez nem jelent problémát. Amennyiben ugyanis nem törleszt – utal vagy fizet be –, akkor a bank ezt automatikusan úgy tekinti, hogy belépett a moratóriumba, az elmaradás miatt pedig nem számít fel plusz költséget. Amennyiben az adós anyagi helyzete a későbbiekben sem változik, akkor nincs más dolga, mint továbbra sem törleszteni, így moratóriumban marad egészen 2020. december 31-ig.

Hasonló a helyzet a csoportos beszedési megbízások esetében is, vagyis, ha nem áll rendelkezésre a számlán a havi törlesztő megfizetését teljes egészében fedező összeg – pedig az adós korábban nyilatkozott arról, hogy szeretne tovább törleszteni –, akkor az ügyfél nem késedelembe esik, hanem automatikusan belép a moratóriumba. Ha szeretnénk a törlesztést ezen túl is felfüggeszteni, akkor viszont érdemes nyilatkozni a banknál a moratóriumba való belépésről, így a csoportos beszedést biztosan leállítják.

Mégis fizetném tovább a hitelemet

Amennyiben a vártnál kedvezőbben alakul az anyagi helyzetünk, akkor dönthetünk úgy, hogy mégis tovább fizetjük hitelünk vagy hiteleink (lakáshitel, személyi kölcsön, csok-hitel, áruhitel vagy akár egy Babaváró támogatás) havi törlesztőit. Ha a részletet elutaljuk, vagy pénztárban befizetjük, akkor a bank ezt úgy fogja tekinteni, hogy az adott időszakra ki kívánunk lépni a moratóriumból, vagyis csökkenni fog a tartozásunk. Fontos, hogy ez nem jelent a jövőre vonatkozóan elköteleződést, vagyis, ha a következő hónapban nem utaljuk el vagy fizetjük be a részletet, akkor ismét visszaáll a moratórium. Ha több hitelünk van, akkor ezt minden egyes hitelnél külön-külön megtehetjük, vagyis dönthetünk úgy, hogy egyes kölcsönöket tovább fizetünk, míg másokat nem.

Az is elképzelhető, hogy valaki rendszertelen időközönként törleszt, így év végéig az esedékes törlesztők egy részét nem fizeti csak meg. Ezért aztán a hitele futamideje is kevésbé lesz meghosszabbítva ahhoz képest, mintha a moratórium mind a kilenc hónapját kihasználta volna az. (A hitelek futamidejét azért kell meghosszabbítani, mert máskülönben a felfüggesztés ideje alatt összegyűlt törlesztők és kamatok miatt nőne a havi törlesztő, amit így elkerülhető.)

Mi van akkor, ha csak pár forinttal maradtam el a törlesztéssel?

A moratórium egyik érdekessége, hogy elég akár csak 10 forinttal kevesebbet elutalni a havi törlesztőre, a bank azt úgy fogja értékelni, hogy be kívánunk lépni a moratóriumba, vagyis a jövőre nézve felfüggesztjük a törlesztést. Ha megcsúszunk pár napot a fizetéssel, akkor azt jó eséllyel jóvá fogják írni utólag, késedelmi kamatot pedig nem számolnak fel rá.

Utólag is rendezhetem az elmaradásaimat?

Ha olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bár beléptünk a moratóriumba, mégis tudjuk törleszteni a hitelünket, akkor dönthetünk úgy, hogy kilépünk a moratóriumból, másrészt eszünkbe juthat, hogy utólag rendeznénk az elmaradásainkat is. A moratóriumról tett nyilatkozat azonban csak a jövőre nézve érvényes, utólag nem lehet kilépni. Ha az elmaradt részleteket mégis utólag rendeznénk, akkor erre előtörlesztésként van lehetőségünk, aminek viszont 1-2%-os költsége van.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek