A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Komoly döntést hoztak a lengyelek: kilépnek az Isztambuli Egyezményből

A lengyel kormány is követi Magyarországot azzal, hogy elutasítja az Isztambuli Egyezményt, és elkezdi a kilépési folyamat végrehajtását – jelentette be szombaton Zbigniew Ziobro igazságügy-miniszter. A kormány hétfőn formálisan is megkezdi az egyezmény felmondásához vezető jogi folyamatot – írja a BBC alapján a Pesti Srácok.

A lengyel kormány – a magyarhoz hasonlóan – azért nem hajtja végre az egyezményt, mivel az egy kiskaput nyújt a gender-ideológia népszerűsítésének. Ráadásul Ziobro szerint az egyezmény a szülői jogokat is sérti. Ziobro szombaton tartott sajtóértekezletén bejelentette: az általa irányított minisztérium hétfőn kezdeményezni fogja a családügyi tárcánál, hogy kezdje el az egyezmény felmondását célzó “hivatalos munkálatokat”.

Lengyelország az előző kormány idején, 2015-ben ratifikálta az ET egyezményét. A dokumentum elfogadását megelőző heves társadalmi és politikai vitában az egyezmény ellen lépett fel a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság, valamint a párt akkori elnökjelöltje, a nemrég újraválasztott államfő, Andrzej Duda.

Ziobro szombaton azzal érvelt, hogy a lengyel jog tartalmazza az összes, az isztambuli egyezményben előirányzott megoldást, egyes területeken pedig a lengyel megoldások ennél magasabb szintű védelmet biztosítanak a nőknek. A miniszter utalt egyebek között a májusban elfogadott jogszabálymódosításra, amely szerint a családon belüli erőszak elkövetőjét a rendőrség azonnal a közös háztartás elhagyására kötelezheti.

Az isztambuli egyezmény viszont olyan, ideológiai jellegű előírásokat is tartalmaz, amelyek Varsó szempontjából elfogadhatatlanok, és ellentétesek a lengyel alkotmánnyal. – hangsúlyozta Ziobro. Kijelentette, hogy az egyezmény az erőszakot a gender-elmélet bevonásával közelíti meg, míg a lengyel alkotmány a család hagyományos, nő és férfi kapcsolatán alapuló modelljéről szól. Kifogásolta, hogy az egyeztmény megkülönbözteti a nemek biológiai és társadalmi felfogását, és a ratifikáló országokat arra kötelezi, hogy ezt a szemléletet az oktatási rendszerükbe is beépítsék.

Ziobro az egyik kisebb kormánykoalíciós pártot, a Szolidáris Lengyelországot képviseli Mateusz Morawiecki kabinetjében. Az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió idézte Piotr Müller kormányszóvivőt, aki jelezte, hogy a kabinet egyelőre “nem hozott semmilyen kötelező érvényű döntést” az isztambuli egyezmény felmondásáról.

Az ellenzéki többségű szenátus baloldali alelnöke, Gabriela Morawska-Stanecka szombaton a PAP hírügynökségnek elmondta: az ellenzék a politikai és társadalmi nyomásgyakorlás összes módszerét beveti, hogy megakadályozza az egyezmény felmondását.

A lengyel Jog és Igazságosság pár (PiS) erős kapcsolatokat ápol a katolikus egyházzal is, amelyhez hasonlóan a párt a konzervatív családmodellt tartja normálisnak. A jobboldali-konzervatív lengyel kormány politikája számos elemében hasonló az Orbán Viktor vezette magyar kormányéhoz. A magyar kormány ugyanis szintén elutasította az egyezményt azzal az indokkal, hogy az Isztambuli Egyezmény becsempészi a jogrendbe a genderelméleti megközelítést, továbbá lopakodva kicsavarja az országok kezéből a migráció önálló kezelésének jogát.

Andrzej Duda lengyel elnök már régóta küzd a liberálisok ellen. Határozott gondolatainak pedig hangot is ad. A nemrégiben újraválasztott elnök választási kampányában beszélt például arról, hogy szerinte maga az LMBT nem egy embercsoport, hanem egy ideológia, és mint ilyen, egyenesen a kommunizmushoz és a bolsevizmushoz hasonlítható. Duda szerint a szülőknek joguk van ahhoz, hogy beleszóljanak, mit taníthatnak a gyerekeiknek, például a szexuális témákat illetően, hogy ne sulykoljanak liberális elveket beléjük.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések