A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kiderült: ez a három ország indít Mars-szondát a világűrbe

Nemsokára három ország is szondát indít a Marsra, ráadásul szinte teljesen egymás után.

Három űrszonda is útnak indul nemsokára a vörös bolygó felé, számolt be a 24.hu! Kína, az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Arab Emírségek ember nélküli űrhajókkal szeretnék feltérképezni a Marsot, még mielőtt emberi expedíciót indítanak oda, továbbá az élet nyomait tervezik kutatni. A kilövések időpontja nem véletlen, ugyanis ebben az időszakban van a legközelebb a két bolygó egymáshoz, bár a 483 millió kilométeres utat így is több hónap alatt teszik meg a járművek - célpontjukat jövő februárban érik el.

Egyelőre mindössze az Egyesült Államoknak sikerült leszállnia a Marson, az ott kutató InSight és a Curiosity nevű egységeket erősíti majd a most elindítani készült Perseverance is, amely kőzetmintákkal térhet vissza néhány éven belül a Földre.

A Remény (Amal) névre keresztelt arab űrhajó Japánból indul majd szerdán, ez pedig történelmi jelentőségű lesz, hiszen ez az első bolygóközi missziója az arab világnak. A tervek szerint az éghajlatot és a bolygó légkörét vizsgálja majd.

Ez is érdekelheti: Eljöhet a világvége a közelgő Marsra szállással? Erre figyelmeztet a stanfordi professzora

Kína missziójáról kevesebbet tudni, a július 23-ai rajtján kívül ami biztos, hogy rovert, illetve egy orbitális pályán keringő szondát lőnek az űrbe.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések