Brazília engedélyezte szerdán a külföldi turisták beutazását az országba légi úton, holott továbbra is súlyos a járványhelyzet, a napi fertőzések és halálesetek száma ismét rekordot döntött szerdán, írja az MTI.
A külföldiek beutazására vonatkozó tilalom március vége óta volt érvényben, és a kormány ezt most feloldotta a légi úton érkezők számára. A kormányrendelet szerint a turisták bármely országból repülhetnek Brazíliába, amennyiben van az útjuk teljes időtartamára vonatkozó egészségbiztosításuk. Továbbra is tilos azonban a külföldi turisták beutazása a szárazföldi határokon át vagy vízi úton. A kormány semmilyen indoklást nem fűzött az intézkedéshez.
A koronavírussal fertőzöttek számát tekintve Brazília az Egyesült Államok után a második legfertőzöttebb ország a világon, és szerdán újabb napi rekord dőlt meg mind a fertőzöttek, mind pedig a halottak számában. A brazil egészségügyi minisztérium szerdai tájékoztatás szerint egy nap leforgása alatt 69 074 új fertőzéses esetet regisztráltak, és 1595-en haltak bele a koronavírus okozta betegség szövődményeibe. Ezzel a fertőzöttek száma meghaladta a 2,5 milliót, a halottaké pedig a 90 ezret. A múlt héten 7677-en haltak meg, többen mint bármelyik héten a járvány kezdete óta. A legsúlyosabb a helyzet Brazília legnépesebb, São Paulo államában, ahol szerdán több mint 26 ezer új fertőzéses esetet regisztráltak.
Gyorsabban tette ezt Kolumbiánál, Argentínánál, Panamánál és Perunál is, amelyek továbbra sem engedélyezik nemzetközi kereskedelmi járatok érkezését. Míg Brazília engedélyezte a külföldi turisták beutazását, más országok nem hoztak reciprok intézkedéseket a brazil állampolgárok vonatkozásában, sem Egyesült Államok, sem az Európai Unió országai nem engedik be az országba a brazil turistákat.
Jair Bolsonaro brazil államfő hónapokig megkérdőjelezte a járvány súlyosságát, „kisebb influenzának" titulálva a betegséget, és a gazdaság újranyitását szorgalmazta a szövetségi tagállamok kormányai által életbe léptetett és a járvány megfékezését szolgáló kijárási korlátozásokkal szemben. A súlyos járványhelyzet egyes vélemények szerint részben annak tudható be, hogy egyes tagállami kormányok hallgattak az államfőre.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

BRAZÍLIA KORÁBBAN NYITOTTA MEG LÉGI HATÁRAIT A KÜLFÖLDI TURISTÁK ELŐTT, MINT BÁRMELY MÁS TÉRSÉGBELI ORSZÁG, AHOL A JÁRVÁNYHELYZET KEDVEZŐBB.

0 Megjegyzések