Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Hatalmas az érdeklődés, már negyven óvoda jelezte, hogy szeretne fát ültetni Bálint György emlékére

Országos megmozdulást szervezett az egyik hódmezővásárhelyi óvoda vezetője, hogy örök emléket állítsanak a június 21-én elhunyt Bálint György előtt. A kezdeményezéshez már legalább 40 intézmény csatlakozott, de akkora az érdeklődés, hogy a határidőt meg kellett hosszabbítani – írja a Ripost.

A 100 éves korában elhunyt Bálint Györgynek mindene volt a kert. Ahogy egy korábbi interjúban fogalmazott, nem érte volna meg ezt a szép kort, ha nem élteti a fák és a növények iránti szeretet.

Ezt a szellemiséget szeretné továbbvinni Bozókiné Szabó Ildikó, a Klímanócskák program létrehozója, aki országos megmozdulást szervezett az ország kertészének emlékére.

A kezdeményezés lényege, hogy az ovisok, kisiskolások fákat, bokrokat vagy bármilyen más növényt ültessenek Bálint gazda emlékére, az ültetésről pedig küldjenek néhány fotót – írta a lap.

Egyfajta előzményenek is tekinthetjük akár, hogy Bálint György tavaly száz óvódának ajánlott fel egy-egy egy gyümölcsfát. Az egyik alamafa-csemetét személyesen ültetette el egy budai óvoda kertjében.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések