Valaki a kikanyarodásnál keréknyomot hagyott a frissen átadott, szivárványszínű gender átkelőn, a rendőrség pedig jobb dolog híján a tettes után kutat gyűlöletteljes cselekedet miatt.
Vancouverben nem akad sok dolga a rendőrségnek – legalábbis úgy tűnhet, mivel jelenleg egy gender átkelőhely ügyében nyomoznak. Nemrég a városban átadtak egy Pride-os, szivárványszínű gyalogos átkelőt a rendőrség közreműködésével, amelyen most egy keréknyom látható.
A rendőrség szerint a sofőr direkt hagyta ott a fekete keréknyomot az átkelőn, ezzel megrongálva azt – ezért most „gyűlöletteljes gesztus” miatt nyomoznak az esetben. Az incidensről egy utcai kamera felvételt is készített, most az alapján próbálják beazonosítani a járművet és annak tulajdonosát.
A videón egyébként az látszik, ahogy az átkelőnél fordul ki az útra az autó, de nem látszik direkt rongálásnak a dolog, az esetet mégis felkapták a városban.
A szivárványszínű átkelőt június 30-án adták át Vancouverben a rendőrök, és éppen az állomásuk előtt található. Bár úgy tűnhet a rendőrség felettébb be- és elfogadó, a város lakói mégsem voltak annyira elégedettek velük, mivel néhány héttel ezelőtt, amikor egész Amerikában elkezdődött a kampány a rendőrség támogatásának megvonására, Vancouver lakosai is az utcára vonultak.

Az emberek a Black Lives Matter tüntetések égisze alatt petíciókat és online kampányokat is indítottak a céljuk elérésére. Meenakshi Mannoe szociális munkás szerint a vancouveri lakók nem érzik védettnek magukat a rendőrök által, sőt, inkább túl soknak érzik a rendőrséget.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések