Bezuhant a Samsung, a Huawei a világelső az okostelefonok piacán

A kínai Huawei adta el a legtöbb okostelefont a világon az idei második negyedévben, maga mögé utasítva a sokáig listavezető dél-koreai Samsungot – írja az MTI.

A Canalys piackutató cég szerdán azt közölte, hogy számításai szerint a Huawei 55,8 millió okostelefont adott el a második negyedévben. Ez ugyan 5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, ám az eddig a lista élén álló Samsung értékesítése 30 százalékkal esett vissza, amivel 53,7 millió készülékre zuhant. A dolog már csak azért is érdekes, mert az elmúlt kilenc évben a listát a Samsung, vagy az Apple vezette, az előző negyedévben pedig még toronymagasan tartotta első helyét a dél-koreai cég.

A Huawei a kínai piacon domináns, az általa gyártott készülékek 70 százaléka az ázsiai ország piacán talál vevőre. A június végével záródott idei második negyedévben a Huawei értékesítése Kínában 8 százalékkal nőtt, külföldön 27 százalékkal esett. A Samsung ezzel szemben alig van jelen a kínai piacon, piaci részesedése nem éri el az 1 százalékot, miközben legfontosabb piacain, Brazíliában, Indiában, az Egyesült Államokban és Európában a koronavírus-járvány miatt megcsappant az eladása a második negyedévben.

A kínai piacban rejlő potenciált jól mutatja az is, hogy a Huawei annak ellenére is világelső tudott lenni, hogy az Egyesült Államok bő egy évvel ezelőtt bejelentett, más országokra is átterjedő tiltása, valamint a Google-szolgáltatások hiánya sem kényszerítette térdre a kínai céget.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések