Hirdessen itt

Az országos Covid-19 szűrővizsgálat szerint 56 ezren eshettek át a betegségen

Május 1. és 16. között országos reprezentatív szűrést végzett négy orvosegyetem. Összesen 10 600 mintát ellenőriztek és 12 ezer kérdőívet értékeltek – közölte Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerdai sajtótájékoztatóján. Az országos Covid-19 szűrővizsgálat a 14 évnél idősebb magánháztartásban élőkre terjedt ki, összesen 489 településen.

Az országos reprezentatív szűrésben május 1. és 16. között a négy egyetem, Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vett részt.

Amíg március 11. és 22. között az a mintavételek 1,3 százalékos fertőzöttséget mutattak, addig egy hónappal később ez már 0,2 százalékra esett.

Az idejében bevezetett korlátozó intézkedések hatásosak voltak és nem léptek fel tömeges fertőzések – mondta Merkely Béla.

Közel 400 szűrőponton végezték a szűrést

A szűrést a Központi Statisztikai Hivatal szervezte, a teljes mintát 17 787 főben határoztak meg. Velük többféle módon vették fel a kapcsolatot. Mindenkit értesítettek postai úton, 14 250 főt ezen túl telefonon és 7373 ügyfélkapus megkeresés is történt.

A kerethiba, akiket nem sikerült elérni, mert vagy elhunytak, vagy elköltöztek összesen 2315, míg a szűrést megtagadók száma 3135.

A szűréseket 384 fix mintavételi ponton valamint 5 szűrőbusz segítségével végezték. Összesen 10 575 fő szűrését hajtották végre, közülük 1152 embert saját otthonában szűrtek meg. A részvételi arány 67,7 százalékos volt.  Több mint 3000 orvos, egészségügyi szakdolgozó vett részt a nemzetközileg kiemelkedő szűrésben.

56 ezren eshettek át a betegségen

Az országos Covid-19 szűrővizsgálat a 14 évnél idősebb magánháztartásban élőkre terjedt ki, összesen 489 településen.

Végül 10 500 jelentkezek önként összesen 12 000 kérdőívet töltöttek ki. A szűrések során három aktív koronavírusos esetet találtak, közülük 2-en kórházban voltak.

A reprezentatív felmérés alapján az a legvalószínűbb, hogy 56 ezer fő eshetett át a koronavíruson – mondta Merkely Béla.

Az eredményeket értékelve elmondta, hogy 95 százalékos megbízhatósággal kijelenthető, hogy 10 ezer főből 56-86 fő betegedhetett meg.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések