Hirdessen itt

A Szeged Trombone Ensemble ingyenes koncertet ad a gyulai Várkertben

A Szegedi Trombone Ensemble Harsonaegyüttes lesz a Térzene Program fellépője szombat délután a gyulai Várkertben.

A zenekar a Magyarországon kevésbé ismert rézfúvós zenekultúra ápolásának és terjesztésének, valamint a harsona sokoldalúságának hirdetése szellemében jött létre. Mivel erre a különleges felállásra a zeneirodalomban csak korlátozott számban készültek darabok, az együttes műsorán javarészt olyan átiratokkal találkozhat a közönség, amelyek nagyzenekari hangzásban szólalnak meg a koncerten, a reneszánsz muzsikától a romantikán át egészen a kortárs zenéig dzsessz és könnyűzenei számokkal, valamint filmzene-adaptációkkal is kiegészülve lesznek hallhatók - közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint a Térzene Program célja olyan köztéri klasszikus zenei hangversenyek rendezése Magyarország minden 5000 főnél nagyobb településén, amelyek a családok hétvégi programjait színesítik és ingyenesen látogathatók. A köztéri koncertekkel a szervezők célja, hogy a klasszikus zenét olyanokhoz is eljuttassa, akik nem találkoznak vele mindennapjaik során.

A gyulai vár tövében szombaton 16 órakor kezdődő koncerten a közönség nemcsak különleges hangzásvilággal és virtuóz előadásmóddal találkozhat, hanem érdekes és izgalmas információkat is megtudhat az elhangzó darabokról és szerzőikről, valamint a koncerten látható és hallható hangszerekről - olvasható a közleményben.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések