A MagamAdom kisharsányi CsakPONT az Európai Unió vissza nem térítendő támogatásából nyitotta meg kapuit és folytatta tevékenységét 2020. június 30-ig.
A megvalósító konzorciumi partnerek a 30 hónapos pályázati működés ideje alatt képzéseket szerveztek, egyéni tanácsadást nyújtottak és szolgáltatásokat biztosítottak a hozzájuk fordulók számára.
Mindezekkel céljuk a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása, a család és a munka összeegyeztethetőségének előmozdítása volt, külön hangsúlyozva az atipikus foglalkoztatási formákat, helyi megoldásokkal és együttműködésekkel.
A megvalósításra elnyert támogatás 200 millió Forint volt.
A projekt keretében a konzorciumi tagok kialakították a Család- és KarrierPONT helyszínét Kisharsányban.
A képzések során összesen több, mint 600 résztvevő bővítette a szakmai és vállalkozói ismereteit és vett részt fejlesztésben.
A megvalósítók húsz munkáltatóval alakítottak ki olyan együttműködést, amely a CsakPONT ügyfeleinek munkaerőpiacra való bekerülését támogatta.
A pályázati időtartam alatt mintegy 800 emberrel kötöttek együttműködési megállapodást képzés, fejlesztés és munkaerőpiaci illetve mentálhigiénés tanácsadás igénybevételére.
A projektről bővebb információt a www.eperfasor.hu oldalon olvashatnak.
Kiadó: Keret Alkotó Csoport Kulturális Egyesület
0 Megjegyzések