Hirdessen itt

Székelyföldi ősei után kutatott halála előtt fél évvel Benedek Tibor, a pólóslegenda

Anyai ágon székelyföldi gyökerekkel bír a múlt héten, 47 évesen elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, akiről csak most, halála után derült ki az is, hogy fél évvel ezelőtt Udvarhelyszéken járt felkutatni a családfáját. A Krónikának nyilatkozó lelkipásztor, valamint a távoli rokon elmondta: szerény, ősei iránt érdeklődő embert ismertek meg a legendás sportolóban, akiről akkor még nem tudták, kicsoda.

Magas, szakállas budapesti férfi látogatott fél évvel ezelőtt Székelyudvarhelyre és környékére azzal a kimondott céllal, hogy felkeresse ősei szülőföldjét. A jelenlegi ismeretek szerint először járt a vidéken, mégpedig azért, hogy beazonosítsa innen elszármazott felmenőit. Nagyon kevés kivételtől eltekintve senki nem tudta róla, hogy kicsoda, mivel foglalkozik azok közül, akikkel közelebbről találkozott és elbeszélgetett. Még a családfája felkutatásában segédkező lelkipásztor, valamint a távoli rokon is csak utólag, június 18-án bekövetkezett halálakor szerzett tudomást róla, hogy minden idők egyik legjobb vízilabdázójával, a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tiborral beszélgetett hosszasan, sok mindenről.

„Bemutatkozott, de nekem nem mondott semmit a neve, mert nem vagyok otthon a sport világában. A fiam meg is rótt emiatt később” – emlékezett vissza lapunknak Barabási Domokos, a Székelyudvarhelytől mindössze nyolc kilométerre fekvő Ócfalva református lelkipásztora. A legendás sportember decemberi-januári székelyföldi látogatásáról a korábban önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Balázs Árpád székelyudvarhelyi újságíró számolt be először közösségi oldalán kedden posztolt bejegyzésében.

A történetet érdeklődésünkre Barabási Domokos lelkész fűzte tovább egészen onnan, amikor a magyarországi vendég bekopogott a közigazgatásilag Felsőboldogfalvához tartozó település parókiájának ajtaján.

Benedek Tibor – akinek felmenői eddig apai ágon, édesapja, Benedek Miklós színművész és nagyapja, az ugyancsak színész Benedek Tibor révén voltak közismertek – elmondta vendéglátójának, hogy családfája megrajzolásával próbálkozik, és többet szeretne megtudni az Ócfalván született anyai nagyapjáról. A családi könyvek, anyakönyvi kivonatok fellapozása nyomán kiderült, hogy a nagytata, a Budapestre kivándorolt Hodgyai Albert második házasságából született a vízilabdázó édesanyja, Hodgyai Éva. A református lelkész visszaemlékezése szerint a sportoló egyik ámulatból a másikba esett, amikor nagyapja első házasságáról, majd egyéb érdekes, számára addig ismeretlen információkról értesült.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések