Hirdessen itt

Sabaté nagyon csalódott, amiért nem kapott szabadkártyát a Plock

Javier Sabaté, a lengyel Orlen Wisla Plock vezetőedzője rendkívül csalódott, amiért csapata nem kapott szabadkártyát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényére.

"Sok kiváló csapat pályázott a szabadkártyákra, ezért tudtuk, hogy szoros lesz a verseny" - idézi a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát a Handball-Planet szakportál.

A spanyol tréner rávilágított, a Wisla Plock volt az egyetlen csapat, amely a BL alsó ágáról kétszer egymás után a rájátszásába jutott, vagyis a pályán kiérdemelték a szabadkártyát, és bizonyították, hogy az új lebonyolítási rendszerben is helyük van a mezőnyben.

"Olyan csapatot építettünk fel az új szezonra, amely képes versenyre kelni a legjobb ellenfelekkel is, ennek ellenére, az európai szövetség döntése miatt az új Európa-ligában fogunk szerepelni" - magyarázta Sabaté.

Hozzátette, az új sorozat bizonyára erősebb lesz, mint korábban a BL alsó ága volt, ezért a szurkolóik ismét magas szintű kézilabdát láthatnak majd.

"Folytatni fogjuk a kemény munkát, a fejlődést, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszatérhessünk a Bajnokok Ligájába" - hangsúlyozta a magyar válogatott Szita Zoltánt is foglalkoztató Plock edzője.

Az európai szövetség pénteken hozta nyilvánosságra a BL következő idényének mezőnyét, amelyben csak Németországból, Magyarországból és Franciaországból szerepel két-két csapat. A Wisla Plock legutóbb második lett a lengyel élvonalban a Vive Kielce mögött.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések