Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

La Liga - A Real Madrid panaszt tett a sűrű program miatt

A Real Madrid panaszt tett a spanyol labdarúgóligánál, amely úgy alakította ki az élvonal 33. és 34. fordulójának menetrendjét, hogy a fővárosiak két mérkőzése között csupán 62 óra telik el.

 A tervek szerint a Real Madrid jövő csütörtökön 22 órától fogadja a Getafe csapatát, majd vasárnap 14 órától az Athletic Bilbao otthonában szerepel, így a két meccs között nem áll rendelkezésre a minimális 72 órás pihenőidő.

A Marca című spanyol sportnapilap keddi beszámolója szerint a fővárosiak úgy érzik, hátrányos helyzetbe kerültek a címvédő FC Barcelonához képest, amely jövő héten kedden és vasárnap játszik, mindkétszer 22 órától, vagyis jóval több idő telik el a két mérkőzése között.

A cikk szerint a Real illetékesei először viccnek gondolták az időbeosztást, mert nem hitték el, hogy ilyen sűrű programot határozott meg számukra a liga.

A La Liga tabelláját harminc forduló után a Real Madrid vezeti jobb gólkülönbségének köszönhetően, mivel ugyanúgy 65 pontja van, mint a Barcelonának.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések