Hirdessen itt

Az online térben tartják meg az idén a Szent László Napokat

Virtuálisan tartják meg az idén a nagyváradi Szent László Napokat, a szervezők azt ígérik, hogy egy héten keresztül a rendezvény Facebook-csatornájára és a Youtube-ra töltenek fel filmeket - közölték csütörtökön a szervezők.

A Szent László Napok az idén június 20. és 28. között zajlott volna. A szervezők május végén közölték, hogy a koronavírus-járvány miatt az idén nem tudják megtartani a magyar kulturális seregszemlét.

Egy csütörtökön kiadott közleményben azonban bejelentették, hogy mégis élményt akarnak nyújtani a fesztivál közönségének, ezért "virtuális királyi hetet" tartanak június 22. és 28. között.

Közölték, hogy hét rövidfilmet forgattak, amelyek bemutatják, hogy száz évvel a trianoni békeszerződés után van magyar múlt, jelen és jövő Nagyváradon.

Lesznek virtuális városnézések, amelyek során kevésbé ismert tényeket, részleteket mutatnak be a Körös-parti város épített örökségéből, egyúttal igyekeznek eloszlatni néhány tévhitet is.

Megmutatják híres nagyváradiak szülőházát, meglátogatják az idén 30. születésnapját ünneplő Partiumi Keresztény Egyetemet, és Szent Lászlónak, a városalapító lovagkirály örökségének is külön filmet szentelnek. A

 sport is mindig fontos helyet kapott a Szent László Napokon, ezúttal Nagyvárad sportéletébe nyújtanak betekintést egy kisfilm keretében.

A normális körülmények között a délutáni-esti órákban megtartott koncertek helyett a szervezők egy kis nosztalgiázásra várják a látogatókat, hétfőtől vasárnapig az elmúlt hét év legjobb pillanatait idézik fel.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések