A triklozánt megtalálhatjuk többek között tisztálkodószerekben, szájvizekben és fogkrémekben is, évtizedek óta alkalmazzák, ám csak az elmúlt időszakban kezdenek arra figyelni, milyen hatással lehet ez a vegyület az emberi szervezetre.
Növeli a csontritkulás esélyét?
Korábbi kutatásokból kiderült, hogy a pajzsmirigyre, illetve a hormonrendszerre is negatív hatása lehet, most pedig arra jöttek rá, hogy szerepet játszhat a csontritkulás megjelenésében. A Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism című szakmai lapban megjelent tanulmány szerzői szerint azoknál a nőknél, akiknek a vizeletében a legmagasabb trikolzánszint mutatható ki, két és félszer gyakoribb a csontritkulás, azokkal összehasonlítva, akiknek a legalacsonyabb a triklozán mennyisége a szervezetében.A nők esetében a menopauzával a hormonális egyensúly is megváltozik, csökken az ösztrogéntermelődés, ez pedig a csontszövet megújulásának lassulásával is együtt jár. Idővel a csont denzitása, sűrűsége jelentős mértékben lecsökken, vagyis bekövetkezik a csontritkulás, mely például a törések gyakoriságának növekedését okozza, és a felépülést is megnehezíti.
Nem mindig az antibakteriális a jó
Bár a kutatás csak következtetéseken alapul, nem kontrollált körülmények között végezték a vizsgálatot, a szakemberek szerint mégis érdemes elgondolkozni azon, hogyan is csökkenthetjük a triklozán mennyiségét az életünkben. A triklozán ugyanis komoly hatással lehet a hormonrendszerre, és nemcsak a csontritkulásban, de más egészségügyi problémák kialakulásában is szerepet játszhat. Érdemes például kerülni az antibakteriális szappanok használatát, ezek ugyanis többet ártanak, mint használnak, az alapos, szappannal és meleg vízzel történő kézmosás a legtöbb esetben plusz vegyszerek nélkül is elegendő ahhoz, hogy a szennyeződéseket és a kórokozókat eltávolítsuk a kezünkről.Ha szeretnénk kerülni a triklozánt, mindenképpen olvassuk el a megvásárolni kívánt termék összetevőinek listáját! A vegyület ugyanis olyan kozmetikumokban is megtalálható, melyeket nem kifejezetten antibakteriálisként hirdetnek.
0 Megjegyzések