A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A magyar vállalatok megerősödve helyt tudnak állni az új világgazdasági versenyben

Az új világgazdasági versenyben a magyar vállalatok akkor tudnak helytállni, ha megerősödnek, új kapacitásokat építenek fel, új technológiákat vásárolnak és bővítik termékportfóliójukat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

 Szijjártó Péter hozzátette, mindezekhez beruházásokra van szükség, ezért döntöttek úgy, hogy az Európai Unió intézkedését kihasználva 800 ezer eurónyi támogatást biztosítanak azoknak a vállalatoknak, amelyek a jelen helyzetben a munkahelyek megvédése érdekében beruházásokat hajtanak végre.

Közölte, a kormány a versenyképesség-növelő támogatási programot 50 milliárd forintos kerettel indította el, végül 178 milliárd forintnyi támogatási igény gyűlt össze. A programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyekben 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, így 143 618 munkahelyet tudnak megvédeni.

Csütörtökön újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Doktor24 Medicina Zrt. 574,54 millió forintos beruházása 287,27 millió forint állami támogatást kap. A Kecskeméti Gumiipari Kft. 215,45 millió forintos beruházása 107,72 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A Medicontur Orvostechnikai Kft. 575,54 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 287,27 millió forinttal járul hozzá.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések