Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Módosulhat a 65 év felettiekre vonatkozó vásárlási idősáv

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete kétórásra rövidítené a 65 év feletti lakosokra vonatkozó vásárlási idősávot – számolt be a Magyar Nemzet.

Indoklásuk szerint drasztikusan visszaesett az élelmiszer-forgalmazás, így félő, hogy a láncoktól emberek kerülnek utcára. Mivel már nem jellemző a pánikvásárlás, így délelőttönként sem lehet nagy tömegekre számítani az üzletekben.

– Újra kell induljon a gazdaság, hogy a fizetőképes vásárlóerő visszatérhessen, ehhez a kereskedelmi vállalatoknak is át kell térni a rendes működésre – mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba elnök.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint minden a járványhelyzettől függ, a kormány óvatosságát érhetőnek tartja. Ugyanakkor a vásárlási hullámok lecsengése miatt indokoltnak látják és támogatják az időkorlát szűkítését.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések