Egyre aktívabbak az Afrikai terroristák, Nigériában különösen

A Nigéria északnyugati részén egyre aktívabb szélsőséges csoportok hidat képezhetnek a Csád-tó térségében, valamint a Száhel-övezetben tevékenykedő dzsihadista szervezetek között, már eddig is több mint 8 ezer civil halálát okozták.

A Nyugat-Afrikában aktív dzsihadista szervezetek kezdik megvetni lábukat Nigéria északnyugati részén, amely így hidat képezhet a Csád-tó térségében, valamint a Száhel-övezetben tevékenykedő szélsőséges csoportok között – figyelmeztetett hétfő hajnalban közzétett jelentésében az International Crisis Group (ICG) nevű kutatóközpont.

Az ICG rámutat, hogy a térségben az iszlamista szélsőségesek mellett olyan bűnbandák is aktívak, amelyek rendre követnek el támadásokat civilek ellen, hogy megszerezzék állataikat vagy földjeiket. Az erőszak miatt 2011 óta 8 ezer civil halt meg a térségben, és 200 ezren kényszerültek elhagyni otthonaikat. Ezek a bűnszervezetek rendkívül erőszakosak, de eddig nem volt jellemző rájuk, hogy bármilyen ideológiát követtek volna.

„Ahogy a biztonsági helyzet romlott, a térség úgy került lépésről lépésre dzsihadista csoportok ellenőrzése alá, akik a biztonsági erök ellen is követnek el támadásokat” – húzza alá az ICG jelentése. Ezzel a Maliban, Burkina Fasóban és Nigerben tevékenykedő iszlamisták közvetlen kapcsolatba kerülhetnek az Északkelet-Nigériát mintegy 10 éve rettegésben tartó Boko Haram nevű terrorszervezettel.

A 200 millió lakosú Nigéria számos konfliktussal és biztonsági kihívással kénytelen szembenézni, miközben a rendvédelmi szervezetek alig bírják tartani a lépést a fegyveresekkel, a hatalmas területű országban pedig az infrastruktúra sem adott a hatékony fellépéshez.

Forrás: MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések