Hirdessen itt

Minden ok nélkül kötött bele egy 15 éves fiúba az ittas férfi Hajdúszoboszlón

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a vádlott 2019. december 17-én 18 óra körüli időben Hajdúszoboszló belvárosában a főtéren ittas állapotban egyedül közlekedett, amikor is meglátta a kerékpárján ülve várakozó 15 éves fiút.

A vádlott minden ok nélkül belerúgott a fiúnál lévő kerékpárba, aminek következtében az elborult, azonban a fiú nem sérült meg.

A kerékpáros ezt követően felháborodva közölte a vádlottal, hogy fel fogja hívni az édesapját, elő is vette a mobiltelefonját, azonban azt a vádlott egy hirtelen mozdulattal kiütötte a kezéből. A készülék több méterrel arrébb a betonra esett és összetört. A vádlott ezáltal a fiatalkorúnak 30 ezer forint kárt okozott, amely nem térült meg.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban, a téren tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a vádlott ellen garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottat hosszabb időtartamra bocsássa próbára.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések