Az elmúlt években ismét kaptunk néhány jó horrorfilmet, de a műfaj rajongói tudják, hogy az elmúlt néhány évtizedben is születtek igazi klasszikusok, amelyek soha nem lesznek kevésbé rémisztőek. A The Guardian listája szerint ez minden idők 5 legrémisztőbb horrorja, amiknél azóta sem készült borzongatóbb.
Ördögűző (The Exorcist)
William Friedkin 1973-as horrorjának trükkfelvételei manapság talán már kissé mosolyogtatónak hatnak, de jelentkezzen az a bátor, akinek nem futkos a hátán a hideg a lépcsőn lemászós jelenettől.
A jó és a rossz küzdelme, az ártatlanság elvesztése, az ördög által megszállt kislány szüleinek téboly közeli állapota mind-mind a képernyő elé szögezi a nézőt, a bizarr és zavarba ejtő jelenetek pedig még a film megnézése után is, nagyon sokáig nem engednek.
Ezért van az, hogy az Ördögűző az egyik legrémisztőbb horrorfilm volt, amikor bemutatták, és a mai napig is az.
Rosemary gyermeke (Rosemary’s Baby)
Roman Polanski 1968-ban rendezte a filmet, ami azóta sem hagy nyugodni senkit, aki látta.
Az új otthonba költöző fiatal pár élete látszólag tökéletesen harmonikus, de az ifjú feleség különös terhessége okán egyre paranoiásabb lesz, egyre inkább félti születendő gyermeke épségét és attól tart, a furcsa szomszédok talán sokkal többek, mint furcsák…
Hogy Mia Farrow kezdi elveszíteni az eszét, vagy még rosszabb: a félelmeinek valós alapjai vannak, azt nagyon sokáig maga a néző sem tudja eldönteni, ezért lesz annyira hátborzongató ez a film, hogy beleillik minden idők legrémisztőbb horrorjainak sorába.
Ne nézz vissza! (Don’t Look Now)
Nicolas Roeg 1973-as klasszikusában egy házaspár a kislányuk halálát gyászolja Velencében, amikor találkoznak két idős nővérrel.
A nővérek egyike médium, és figyelmeztetést hoz nekik a túlvilágról…
A zavarba ejtő szellemtörténet hol rejtélyes, hol erotikus, de az biztos, hogy minden pillanatában magával ragad, Donald Sutherland és Julie Christie pedig remekül alakítják a rémült és megtört szülőket, akiknek halott gyermeke Velence-szerte hátborzongató jeleket hagy síron túli létezéséről.
Psycho (Psycho)
Az 1960-as mozi a horrorlegenda, Alfred Hitchcock egyik klasszikusa. Egy nagy összeg lenyúlása után szökésben lévő titkárnő bejelentkezik egy motelbe, amit egy bizarr fiatalember és édesanyja üzemeltetnek.
A nő, aki abban reménykedett, hogy sosem találják meg, talán nem gondolta át, hogy mit kíván, mert hamarosan csak még ijesztőbbé teszi a körülményeket az, hogy senki nem tudja, hol és kivel van. Márpedig ahogy a motel titkai szépen lassan feltárulnak, úgy szorul körülötte is egyre a hurok.
A történet önmagában is hátborzongató, a kiváló rendezés, a fantasztikus színészek (Anthony Perkins-nek egyetlen pillantására elhisszük, hogy tényleg képes bármire, ami a filmben történik) és persze a remek zene is hozzájárulnak ahhoz, hogy például a híres zuhanyzós jelenetet közel 60 évvel később is mindenki ismeri, az alatta futó zene pedig gyakorlatilag a rémület muzikális megfelelőjévé vált.
Az éjszaka halottjai (Dead of Night)
Az 1945-ös klasszikust akár egyszerű, hirtelen váltásokkal riogató jump-scare-nek is tekinthetnénk, de ennél azért több van benne.
Az öt kísértet-történet gyűjteménye egyszerre zavarba ejtő és bizarr sztorik egymásutánja, melyek közül a legemlékezetesebb talán az Alberto Cavalcanti által rendezett: ebben egy őrült hasbeszélőt kezd kísérteni a saját bábja, márpedig, ha engem kérdez valaki, a hasbeszélők még önmagukban, élő babák nélkül és józan ésszel is elég ijesztőek tudnak lenni.
0 Megjegyzések