Miután a Nógrád megyei férfit ittas vezetésen kapták, az intézkedés közben elhajtott a helyszínről – írja a 444.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki február 8-án hajnali 3-kor egy szórakozóhelyről négy társával együtt tartott hazafelé, a közúti ellenőrzéskor alkoholszondát fújt, aminek köszönhetően kiderült, hogy a vezetés előtt szeszes italt fogyasztott.
A rendőrök megkérték a férfit, szálljon ki a gépjárműből, ám az a felszólítás teljesítése helyett rátaposott a gázra, majd kilenc településen át menekült előlük. Végül Püspökhatvan és Galgagyörk között kénytelen volt kellett megállni, ugyanis defektet kapott, s ekkor fogták el.
A férfi, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, megbánást tanúsított, így a Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádiratban pénzbüntetést, valamint közúti járművezetéstől való hosszú eltiltást indítványozott.
0 Megjegyzések