A mai napig sugárzik belőle az életöröm, Esztergályos Cecília egy perc alatt mosolyra fakaszt bárkit a környezetében. Pedig a Kossuth-díjas színésznő úgy meséli, egész életében buktatók sorát kellett megélnie, optimizmusát mégsem veszítette el soha.
– Rengeteg csalódás volt az életemben, és sokszor alakult máshogyan, mint ahogyan én szerettem volna – sóhajtott az Újszínház művésznője.
Pedig úgy tűnt, már fiatalon valóra válik az álma.
– Klasszikus balett szakon végeztem kitűnőre, amely azt jelentette volna, hogy az Operába kerülök, az is volt az álmom. Engem azonban az alakuló pécsi modern balett társulathoz szerződtettek szólótáncosnak, amely akkor alakult Eck Imre vezetésével – emlékezett vissza a Vasárnapi Blikknek Esztergályos. – Aztán évekkel később, a színművészetis életem sem volt göröngymentes, nem igazán öleltek a keblükre ott sem... Már 19 éves koromtól ismert voltam, nagynevű rendezőkkel forgattam filmeket, amelyekben főszerepeket játszottam, ezek után nehéz volt ismét visszaülni az iskolapadba. Nem értették, mit keres ott egy balerina! Ma ez senkit nem zavarna.
A színésznő nem rejti véka alá, a magánélete sem egészen úgy alakult, ahogy azt megálmodta magának kislánykorában.
– Szerettem volna férjhez menni, gyerekeket szülni, de máshogy alakul, nem szülhettem. Igaz, a mostani párom mellett már 35 éve boldog vagyok, és vele együtt családot is kaptam – mosolyodott el a színésznő, aki visszakanyarodott a szakmához.
Mint mondja, számos buktatót állított elé az élet.
– Kazimír Károlynak köszönhetően a Tháliában kezdtem, majd jött a Nemzeti, de aztán „megkértek”, hogy álljak fel. Szörnyű érzés volt, de jött a nagy lehetőség, a Família Kft. Amikor a sorozatnak vége lett, megint ott álltam: hogyan tovább. Tíz helyen is játszottam akkoriban, pincében, padláson, fa tetején – nevette el magát Esztergályos Cecília. – Ám amióta az Újszínházhoz kerültem, úgy érzem, otthon vagyok. Pedig korábban olyan voltam, mint víz a szökőkútban, egyszer fent, másszor lent. Nem volt egyszerű, de a hitem és az, hogy nagy harcos vagyok, mindig átlendített a mélypontokon – vallotta be a színésznő, aki a hozzáállását a szüleitől örökölte. – Ők mindig azt mondták, a jók között is a legjobb legyek, és én mindig igyekeztem, hogy boldoggá tegyem őket. Sajnos a papám hamar ment el, 1973-ban, anyukám tíz évvel később, de hiszem, hogy fentről mindent látnak, amit csinálok.
– Rengeteg csalódás volt az életemben, és sokszor alakult máshogyan, mint ahogyan én szerettem volna – sóhajtott az Újszínház művésznője.
Pedig úgy tűnt, már fiatalon valóra válik az álma.
– Klasszikus balett szakon végeztem kitűnőre, amely azt jelentette volna, hogy az Operába kerülök, az is volt az álmom. Engem azonban az alakuló pécsi modern balett társulathoz szerződtettek szólótáncosnak, amely akkor alakult Eck Imre vezetésével – emlékezett vissza a Vasárnapi Blikknek Esztergályos. – Aztán évekkel később, a színművészetis életem sem volt göröngymentes, nem igazán öleltek a keblükre ott sem... Már 19 éves koromtól ismert voltam, nagynevű rendezőkkel forgattam filmeket, amelyekben főszerepeket játszottam, ezek után nehéz volt ismét visszaülni az iskolapadba. Nem értették, mit keres ott egy balerina! Ma ez senkit nem zavarna.
A színésznő nem rejti véka alá, a magánélete sem egészen úgy alakult, ahogy azt megálmodta magának kislánykorában.
– Szerettem volna férjhez menni, gyerekeket szülni, de máshogy alakul, nem szülhettem. Igaz, a mostani párom mellett már 35 éve boldog vagyok, és vele együtt családot is kaptam – mosolyodott el a színésznő, aki visszakanyarodott a szakmához.
Mint mondja, számos buktatót állított elé az élet.
– Kazimír Károlynak köszönhetően a Tháliában kezdtem, majd jött a Nemzeti, de aztán „megkértek”, hogy álljak fel. Szörnyű érzés volt, de jött a nagy lehetőség, a Família Kft. Amikor a sorozatnak vége lett, megint ott álltam: hogyan tovább. Tíz helyen is játszottam akkoriban, pincében, padláson, fa tetején – nevette el magát Esztergályos Cecília. – Ám amióta az Újszínházhoz kerültem, úgy érzem, otthon vagyok. Pedig korábban olyan voltam, mint víz a szökőkútban, egyszer fent, másszor lent. Nem volt egyszerű, de a hitem és az, hogy nagy harcos vagyok, mindig átlendített a mélypontokon – vallotta be a színésznő, aki a hozzáállását a szüleitől örökölte. – Ők mindig azt mondták, a jók között is a legjobb legyek, és én mindig igyekeztem, hogy boldoggá tegyem őket. Sajnos a papám hamar ment el, 1973-ban, anyukám tíz évvel később, de hiszem, hogy fentről mindent látnak, amit csinálok.
0 Megjegyzések