Hirdessen itt

Tokió 2020: a német sportoló bojkottálná az olimpiát

Max Hartung, a németek világ- és Európa-bajnok vívója a ZDF Sportstudio műsorában azt mondta, ha lesz is olimpia, ő bojkottálja azt.

Egyre többen nyilvánítanak véleményt az olimpia megrendezése kapcsán, most Max Hartung, a németek világ- és Európa-bajnok vívója szólalt fel.

Hartung arra kérte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy a sportolókat is vonják be a párbeszédbe, s halasszák el az ötkarikás játékokat.

A 30 éves vívó, aki korábban már két olimpián is szerepelt, elmondta, ha meg is rendezik az olimpiát, ő bojkottálni fogja azt és el sem utazik Tokióba.

Thomas Bach, a NOB elnöke a minap úgy nyilatkozott, a halasztás nem lenne tisztességes a sportolókkal szemben.

A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések