Hirdessen itt

Spanyolországban több mint 3500 újabb fertőzést igazoltak egy nap alatt, nagyon sok egészségügyi dolgozó is elkapta a koronavírust

Spanyolországban több mint 3500 újabb koronavírus-fertőzést igazoltak az elmúlt huszonnégy órában, ezzel az eddig kiszűrt betegek száma meghaladta a 28 500-zat - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.

A betegség halálos áldozatainak száma 394-gyel nőtt egy nap alatt, összesen 1720-an veszítették életüket. A gyógyultak száma is növekedett, már 2575-en épültek fel.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi sajtótájékoztatóján kitért arra, hogy a fertőzöttek 12 százaléka, 3475 beteg egészségügyi dolgozó.

Mint mondta, naponta 15-20 ezer közötti koronavírus-tesztet végeznek el, de ennek száma emelkedni fog az állam által vásárolt gyorstesztek segítségével, amelyek 20 percen belül mutatnak eredményt. Ezeket elsőként az akut esetek, illetve a veszélyeztetett csoportok, például az idősotthonokban élők szűrésébe, vizsgálatába vonják be - tette hozzá.

A szaktárca adatai szerint az országban eddig több mint 355 ezer koronavírus-vizsgálatot végeztek el. A beszerzett 640 ezer darab gyorsteszt a napokban érkezik meg. Ezen felül vásároltak négy robotkészüléket is, amelyekkel a hagyományos tesztelés napi 80 ezerre növelhető.

A spanyol sajtóban megjelent információk szerint Pedro Sánchez kormányfő a nap folyamán bejelenti az eredetileg jövő hétvégéig tartó szükségállapot meghosszabbítását újabb két héttel. Ehhez a kormánynak a parlament jóváhagyását is kérnie kell. Úgy tudni, a miniszterelnök videókonferencián már tájékoztatta az ország autonóm tartományainak vezetőit az iskolabezárásokat és lakhelyelhagyási korlátozásokat tartalmazó intézkedések folytatásáról.

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések