Rendkívüli helyzetet hirdetett a szlovák kormány a koronavírus miatt

Rendkívüli helyzetet hirdetett a szlovák kormány a koronavírus terjedésének veszélye miatt. Az intézkedés csütörtök reggel 6 órától lép életbe az ország egész területén.

Peter Pellegrini miniszterelnök már a szlovák kormány szerdai ülése után jelezte, hogy kabinetje készül erre a lépésre. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a rendkívüli helyzet kihirdetése nem jár majd a lakosságot érintő utazási korlátozásokkal, sokkal inkább arról szól, hogy alapot adjon az állam számára a helyzet kezeléséhez szükséges készletek biztosítására.

Pellegrini a rendkívüli helyzet kihirdetése után elmondta: az intézkedés lehetővé teszi, hogy bizonyos döntéseket rendeletek formájában hozzanak meg, ami gyorsabban kivitelezhetővé teszi azokat. Elmondása szerint meg akarják teremteni a körülményeket azoknak az intézkedéseknek a meghozatalára, amelyek segíthetnek közegészséget fenyegető veszély csökkentésére.

Szlovákiában az ország történetében már több alkalommal is hirdettek rendkívüli helyzetet, de nem az egész országra kiterjedően és többnyire természeti csapásokra reagálva.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések