A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Koronavírus: a szerb elnök lemondta pártja minden kampányrendezvényét

Aleksandar Vucic szerb elnök lemondta az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) minden kampányrendezvényét a következő három hétre, hogy ezzel is hozzájáruljon az új típusú koronavírus-járvány megfékezéséhez – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Szerbiában április 26-án tartanak általános választásokat, a kampány a múlt szerdán kezdődött, akkor írta ki az államfő a választást.

Szerda reggelig 12 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Szerbiában, a járvány kezelésével megbízott válságstáb pedig megelőző intézkedések bevezetését javasolta. Az ország lezárta a határait a járvány gócpontjaiból érkezők előtt, kedden például több, Olaszországból érkező utast sem engedtek leszállni a repülőgépről a dél-szerbiai Nis repülőterén, a szerb-horvát határról pedig eddig a jelentések szerint több mint 50 embert fordítottak vissza. Az iskolákat egyelőre nem zárták be, de az oktatási miniszter kijelentette, ha indokoltnak látják, és az egészségügyi szakemberek ezt javasolják, akkor a tanítást is beszüntetik. Mindezen felül Aleksandar Vucic pártelnökként az SNS márciusi kampányrendezvényeinek lemondása mellett döntött.

A választásokat egyébként bojkottáló ellenzéki pártok is szerdán jelentették be, hogy lemondják tömegrendezvényeiket a járvány megfékezése érdekében, a Dveri nevű szélsőjobboldali párt pedig egyenesen a választások elhalasztását követelte a köztársasági elnöktől.

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések