Powered by Jasper Roberts - Blog

Drezdai műkincslopás: a biztonsági őrök keze is benne volt az évszázad egyik legnagyobb bűntettében?

Az intézmény biztonsági őrei is gyanúba keveredtek.

Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, novemberben betörtek Drezdában a szász választófejedelmek és királyok palotájának világhírű kincstárába. Az elkövetők – akik a nyomozás szerint négyen lehettek – többek között elvitték azt a Fehér szász nevű drágakövet is, amely a szakértők szerint egymagában is 12 millió dollárt (3,7 milliárd forintot) ér – írja az Infostart.

Ezzel a nagyszabású rablással kapcsolatban kerültek gyanúba a biztonsági őrök is, ugyanis ketten közülük szolgálatban volt a műkincsrablás reggelén. Az ellenük szóló vád szerint nem akadályozták meg a rablást, illetve nem tettek meg minden tőlük telhetőt, hogy reagáljanak a vészhelyzetre.

A másik két biztonsági alkalmazott is gyanúba keveredett, sőt egyiküket azzal vádolták meg, hogy a betörőket irányítással segítette a múzeum biztonsági rendszerén keresztül, illetve hogy korábban átadta számukra az intézmény biztonsági dokumentumait. Ám ezek egyelőre csak feltételezések, hiszen nem találtak még erre utaló, megcáfolhatatlan bizonyítékot a nyomozók.

Abban azonban biztosak, hogy valaki megpiszkálta az épület riasztórendszerét a betörés idejére.

A fejszével betört és kifosztott három ékszeres vitrinből tizenegy különleges darabot vittek el, valamint két másik műtárgyat is, amiket gyémántok és briliánsok díszítettek. Ez volt a második világháború utáni német történelem legnagyobb szabású műkincslopása.

További hírek:

0 Megjegyzések