A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Döbbenetes vallomás: a felesége mentette meg B. Tóth László életét

A népszerű rádiós nem vette észre magán a tüneteket, ám a felesége észnél volt, mentőt hívott hozzá, amivel az életét mentette meg.

B. Tóth László is jelen volt a Premier Kultcafé 4. születésnapi buliján, ahol együtt múlatott az ott dolgozó, fogyatékkal élő fiatalokkal – írja a Bors.

„Ide mindig boldogan jövök, annyi szeretet árad ezekből a gyerekekből" – mesélte a lapnak a rádiós, aki azt is elárulta, hogy mindig örömmel segít másokon, de volt olyan is, amikor neki volt szüksége az életmentő segítségre.

Mindenki életében vannak hullámvölgyek és hegyek. Én is voltam nagyon beteg pár évvel ezelőtt, stroke-om volt. Titkos stroke, nem mondtam el senkinek, ez magánügy

– vallotta be a lemezlovas.

Valósággal csoda, hogy László kisebb panaszokkal ugyan, de megbirkózott a stroke-kal, de ehhez szükség volt a felesége szerepvállalására, aki azonnal tudta, mit kell tenni, amikor észrevette a gyanús jeleket.

„Észrevette, hogy lebiggyedt a szám széle, a bal kezemmel pedig nem tudtam megfogni semmit. Én közben harcoltam, hagyj engem békén, ne hívj mentőt. Teniszezni kell mennem, nem érek én erre rá! Szerencsére nem hagyta magát" – mesélte a rádiós, aki csupán néhány napig volt kórházban, hiszen még az orvosok is látták rajta, hogy nem volt komolyabb baja.

Hatalmas szerencse, hogy László ennyivel megúszta, elvégre sokkal nagyobb kár érte volna, ha felesége nem hív azonnal segítséget. A lemezlovas azt is elárulta, gyorsan túl volt az egészen, és nem rázta meg a betegség, viszont az életmódján kénytelen volt változtatni kicsit.

„Hetvenéves voltam akkor, egy kicsit lassítottam, ami nem azt jelenti, hogy leállok. Még mindig megvan a tempó, de vannak nyugodtabb hónapok, napok, amikor nem csinálok semmit. Fellépések is vannak, azokat szűkítettem péntek, szombat, vasárnapra. Nem élek másképpen, csak óvatosabban" – mondta a rádiós, aki egyúttal hálás is a húsz évvel fiatalabb feleségének, amiért az megmentette az életét.

További hírek: 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések