Hirdessen itt

12 kilót adott le a TV2 gyönyörű híradósa - Ezért fogyott sokat Vitányi Judit

Vitányi Judit nehéz időszakot tudhat a háta mögött.

Vitányi Juditot az egész ország úgy ismerte meg, mint a TV2 gyönyörű híradósát. Nem is lehetett sejteni, mennyi megpróbáltatás érte őt korábban.

A szőke szépség sokáig küzdött egészségügyi problémákkal. Betegségei egymás után fedték fel magukat, ráadásul nem csak fizikai tüneteket produkált, lelkileg is nagyon megviselték a történtek.

Négy évvel ezelőtt kezdődött a kálváriája, barátai arra lettek figyelmesek, hogy sokszor levert, és kevesebbet is járt el otthonról. Az ő unszolásukra végül beadta a derekát, és elkezdte felkutatni a probléma forrását. Ekkor derült ki, hogy gondok vannak a pajzsmirigyével. A gyógyulás útjára azonban csak egy évvel később lépett.




- Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy innentől kezdve életem végéig gyógyszert kell szednem. Viszont az orvos felvilágosított, hogy akár évekbe is telhet, hogy a gyógyszer, a diéta és a mozgás helyre tegye annyira az egészségemet, hogy a testem készen álljon, akár egy babára - mesélte a Hot! Magazin interjújában.

- Mivel akkor még épp nem volt párom, a családalapítás is nagyon távolinak tűnt, így csak egy év után mondtam igent a gyógyszerre.



A 35 éves sztár hiába tartotta be a szigorú életmódot, és mozgott rendszeresen mégsem lett jobban. Gyomorpanaszai voltak, ráadásul jó néhány kiló is felszaladt rá. Kiderült, hogy a gyógyszereivel volt a gond, ugyanis azokra nem reagált jól a szervezete. Az is kiderült, hogy egy újabb betegséggel is fel kell vennie a kesztyűt.

- Pár év és jó néhány vizsgálat után egyértelművé vált, hogy inzulinrezisztenciám van, amit csakis kőkemény diétával tudok karbantartani. Testileg-lelkileg megszenvedtem a gyógyszerekkel való kísérletezést.

Miután kitapasztalta, mi a legjobb neki, és a legutolsó kalóriáig is számontartotta, mit visz be a szervezetébe, végre lement róla a felesleg. Összesen 12 kilóval lett könnyebb.




Mégsem nyugodhatott meg teljesen, ugyanis tavaly nagyon erős menstruációs fájdalmai miatt ismét fel kellett keresnie nőgyógyászát, aki endometriózis gyanújával vizsgálta meg.

- Nem tagadom, összetörtem. Úgy volt, hogy meg is műtenek, de amikor visszamentem kontrollra, az én és az orvosom meglepetésére az endometriózis nem fejlődött tovább, a fájdalmaim szinte teljesen megszűntek - emlékezett vissza a Tények műsorvezetője.

Vitányi Judit immár másfél éve él boldog párkapcsolatban, így egyértelmű, hogy szerelmével már felmerült köztük a családalapítás gondolata. Megnyugtatja a tudat, hogy ennek már nincs egészségügyi akadálya.

Tovább hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések