Hirdessen itt

Idén is elindul a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba

A zarándokvonat 2020. május 29-én indul és június 1-jén, pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők az MTI-vel.

A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.
Azt írták: a Kárpáteurópa Utazási Iroda 2008-ban szervezett először vonatos utazást a csíksomlyói búcsúba, 2010 óta pedig már két zarándokvonatot küld Csíksomlyóra.

Ismertették: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Itt a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vonat együtt, “össznemzeti zarándokvonatként” indul Erdély felé. A zarándokok a nagyváradi és kolozsvári ünnepséget követően, Kalotaszegen át érkeznek Székelyföldre.

A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak. Az ezeréves határról visszajövet a Csíksomlyó Expressz zarándokai részt vesznek Gyimesközéplokon a Pünkösdi Forgatag nevű magyar-székely-csángó találkozón, és itt megemlékeznek a 100 éve aláírt trianoni békediktátumról. A zarándokok ezután átadják a Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonai javára gyűjtött adományaikat.

A két vonaton – az előző évekhez hasonlóan – 1100 zarándok utazik majd. A Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz kocsijaiban hangosítás van, és a vonaton utazó idegenvezetők folyamatosan tájékoztatják majd a zarándokokat a látnivalókról. A vonton büfékocsi működik, ahol autentikus magyar népzenét játszó zenekar szórakoztatja az utasokat – olvasható a közleményben.

Székelyföldön 200 házigazda várja a vendégeket.

A zarándoklat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes – tették hozzá.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján  Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Forrás: MTI nyomán

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések