Hirdessen itt

Meg akarta ölni a szüleit, majd felrobbantani magát egy férfi Csongrád megyében, most vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy Csongrád megyei faluban élő férfi ellen, aki 2018-ban megpróbálta megölni idős édesanyját.

A férfit előre kitervelten előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, emberölés előkészülete, lőszerrel való visszaélés, robbanóanyaggal való visszaélés, valamint fegyveresen elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emeltek vádat.

A férfi hosszabb idő óta rossz viszonyban volt a szüleivel, a válásáért is őket tette felelőssé. Végül elhatározta, hogy megöli szüleit, velük együtt pedig felrobbantja magát. Töltényhüvelyekből, lőporból, nitroglicerinből és rongyokból készítette el a robbanóanyagot. 2018 november 26-án magához vett egy méteres vasrudat, egy engedély nélkül tartott gázriasztópisztolyt, negyven lőszert, egy kést és két benzinnel töltött flakont. Ezekkel együtt elindult szülei házához, hogy felelősségre vonja őket, mondván, ha nem kap megfelelő válaszokat, felrobbantja a házat.

Ám a szülők közül csak a 77 éves édesanya volt otthon, ő megpróbálta megakadályozni, hogy a fia belépjen a házba, miután megfenyegette és többször is megütötte a vascsővel. A férfi azonban mégis bejutott, majd megkötözte az édesanyját. Az asszony segítségkiáltásait meghallotta a szomszéd, aki rögtön odasietett.

Ekkor a vádlott – a tervein változtatva – megnyitotta a házban lévő gázpalackot, majd megpróbálta meggyújtani a lőszereket és a rongyba tekert robbanóanyagokat benzinnel és öngyújtóval, ám ez nem sikerült. A férfi helyszínre érkező testvére rögtön elzárta a palackot, aztán megpróbálta a vádlottat lefegyverezni. A vádlott rálőtt a testvérére egy gázpisztollyal, ám végül az udvaron meg tudták fékezni. A házban olyan gázkoncentráció alakult ki, hogy egy szikrától is berobbanhatott volna.

Az ügyészség a vádlott felmentésére tett indítványt, ugyanis a férfi kényszergyógykezelés alatt áll. Az ügyészség szerint a férfi a cselekmény elkövetésekor olyan elmekóros állapotban volt, ami kizárta, hogy felismerje tette következményeit.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések