Hirdessen itt

Képviselőnő eredt a kerepesi rabló nyomába – Részletesen beszámolt a történtekről: így sikerült elijesztenie a támadót

Sötét kis utcán lépett akcióba a rabló, a szemtanú szerint nem volt magánál.

Brutális rablótámadás áldozata lett egy nő január 6-án este Kerepesen, a tettes előtte nem sokkal egy helyi férfit is összevert. A bajbajutottak segítségére az éppen arra járó önkormányzati képviselő, Farsang Péterné sietett. A képviselő asszony lapunknak elmondta, pont hazafelé tartott az autójával, amikor arra lett figyelmes, hogy egy ember a Rét utca és a Tavasz utca sarkán, a kereszteződésben fekszik a földön, miközben egy másik férfi üti őt.

– Azonnal megálltam, reflektort kapcsoltam, majd kiszálltam az autóból, emiatt a tettes megijedt és elfutott. Az ijedtsége azonban hamar elszállt. Alig 100 méterrel arrébb megtámadott egy 60 év körüli nőt is, aki a HÉV-állomástól tartott hazafelé. Brutálisan összeverte, eltörte az orrát, teljesen véresre verte, majd kitépte a kezéből a táskáját, a telefonját és elmenekült – számolt be a borzalmas eseményekről Farsang Péterné, aki azt is hozzátette, elképzelhető, hogy valamilyen tudatmódosító hatása alatt volt a 30 év körüli elkövető, de az biztos, hogy tudatában volt annak, mit tesz, mivel kapucni volt a fején. A bűncselekmény láttán a képviselő azonnal értesítette a polgármestert, aki rögtön a helyszínre sietett. Gyuricza László, Kerepes polgármestere egész éjjel a helyszínen volt, amíg zajlott a helyszínelés, az esemény után pedig a Kistarcsai Rendőrőrs épülete elől videóban számolt be közösségi oldalán a brutális támadásról.
– Amilyen gyorsan tudtam, hívtam a kistarcsai rendőrparancsnokot és a gödöllői kapitányt, és kértem őket a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb intézkedésre, amelynek ők maximálisan eleget tettek. Nagyjából 20 rendőr érkezett a helyszínre, nyomrögzítők kutyákkal, majd megkezdték a nyomozást a környéken – mondta a polgármester. Gyuricza László később a Blikket arról tájékoztatta, hogy január 7-én délelőtt előállították a feltételezett rablót. Ezt a rendőrség is megerősítette. A támadásban megsérült hölgyet a mentőszolgálat a Honvédkórházba szállította.

Táskarablások Kerepesen

Nem ez az első eset, hogy Kerepesen rablótámadás történt. Tavaly októberben egy 41 éves férfi szintén egy idős nőt támadott meg. Lerántotta a válláról a táskát, amiből kivette az iratokat, a nő bankkártyáját és a pénzét, aztán a táskát eldobta és elszaladt. A férfi ellen a gödöllői rendőrök körözést adtak ki. Az asszony szerencsére nem sérült meg a támadás során.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések