Joshua Lee Hunsucker, egy észak-karolinai mentős minden jel szerint szemcseppel mérgezte meg feleségét - írja az Independent.
Felesége 2013 óta küszködött egészségügyi problémákkal, azonban 2018 őszén hirtelen szívmegállás miatt meghalt. Az ügy ott vált gyanússá, mikor a férfi nem engedélyezte felesége boncolását, helyette elhamvasztatta gyorsan, hiába volt a nő regisztrált szervdonor. Ezt követően felesége életbiztosításait begyűjtötte, ami átszámítva csaknem 74 millió forint volt.
A gyanút csak erősítette, hogy anyósa szerint a férfi meglepően hamar továbblépett, ismerőseik se nagyon látták rajta, hogy megrázta volna felesége elvesztése.
A nyomozást azonban el tudták indítani, ugyanis a nyomozók korábban vettek vérmintát az asszonytól. A vizsgálatok során derült ki gyanúsan magas tetrizolin-szint, amihez tisztán a mentősként dolgozó Joshua gond nélkül hozzáférhetett, de az orrcseppekben is ez a leggyakoribb hatóanyag található.
Mivel a tetrizolin érösszehúzó hatású, lenyelve többek közt okozhat hányingert, rohamokat, kómát vagy hirtelen szívleállást. Joshua Lee-t is a felesége meggyilkolásával vádolják.
0 Megjegyzések