Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Karácsonyi rántott hús diós bundában - Sokkal ropogósabb

A rántott húsra is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás. A panírt ezerféleképpen el lehet készíteni, én is ettem már többfélét, de nekem ez a verzió az abszolút kedvencem. 

A rántott hús igen egyszerű, hétköznapi étel, de elég egy plusz hozzávaló bele és máris az ünnepi asztal főfogása lehet. Az én verzióm diós bundában készül, de lehet a panírba mandulát, mogyorót, sajtot vagy akár zöldfűszereket is tenni.

A liszt, tojás és a zsemlemorzsa mennyisége csak egy körülbelüli érték, a hús típusától, nagyságától is függ, mindig öntsünk ki egy kisebb mennyiséget a tálba és inkább utólag adjunk még hozzá, ha kevésnek bizonyul, ne vesszen kárba. Természetesen használhatunk bolti zsemlemorzsát is, de szerintem teljesen más ízélményt nyújt a házilag lereszelt vagy összeaprított zsemle, egy kicsit darabosabb lesz így a panír, bár ízlés kérdése, hogy ki hogyan szereti. 

A tojásba mindig teszek egy kis tejet vagy tejfölt, lágyítja picit az ízeket, úgy lesz ropogós a panír, hogy közben nem törik bele a fogunk. Mivel a dió és a reszelt zsemle miatt a panír picit darabosabb lesz, kicsit nyomkodjuk rá a húsra, ne csak forgassuk benne. 

Fontos, hogy bő olajban süssük a húst, illetve az is, hogy lehetőleg mindenhol azonos mennyiségű hő érje a serpenyőt, különben foltosra fog sülni a húsunk, az egyik része megég, a másik pedig nyers marad. Félidőnél forgassuk meg a húsokat, a csirkecombnak természetesen több idő fog kelleni.

Hozzávalók 6 adaghoz:

1 kilogramm hús (csirkemell, csirkecomb, sertéskaraj, tarja)
20 dekagramm liszt
3 darab zsemle (száraz)
3 darab tojás
1 deciliter tej
15 dekagramm dió (apróra zúzva
)ízlés szerint só, bors
ízlés szerint olaj

Elkészítés:

A húsokat klopfoljuk ki (attól függően, hogy milyen húst használunk), majd sózzuk, borsozzuk.

Készítsük elő a panír alapanyagait. A zsemléket reszeljük le kis lyukú reszelőn, a diót aprítógéppel zúzzuk össze (nem kell teljesen porrá, de legyenek aprók a darabok), a tojást keverjük ki a tejjel és egy kis sóval. Tegyük a lisztet, a tojást és a diós zsemlemorzsát egy-egy tálba, kezdődhet a panírozás.

A szokásos liszt-tojás-morzsa sorrendet követve panírozzuk be a hússzeleteket. Egy magas falú serpenyőbe öntsünk annyi olajat, amennyi éppen ellepi a húst, majd ha már forró az olaj, tegyünk bele pár szeletet. (Ne zsúfoljuk túl a serpenyőt.) Attól függően, hogy milyen húst készítünk, mindkét felüket pár perc alatt süssük meg.

Tegyük az elkészült szeleteket papírtörlőre, hogy lecsöpögjön róluk a felesleges olaj. Krumplival, rizzsel vagy salátával tálaljuk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések