A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Gyurcsány reagált Gréczy 12,5-ösére: pocsék és nehéz történet, tisztességes emberrel tisztességtelenül bánnak

Gyurcsány Ferenc, a Degenerált Koalíció elnöke politikai évértékelést tartott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, amelyben többek között a Gréczy 12,5-ösére is reagált.

Gyurcsány szerint az idei volt a DK létezésének legjobb éve. A kormány azon számítása, hogy Európa az ő várakozása szerint változik, nem történt meg, Gyurcsány szerint ennek köszönhetően „ma a valaha volt leggyengébb befolyással rendelkezik Orbán Viktor”.

Budapesten és vidék egy részén az együtt fellépő ellenzék lebontotta a centrális erőteret, e folyamat közben pedig a DK a legerősebb ellenzéki párt lett, a Momentum jön utána, a többiek pedig gyengélkednek, főleg az MSZP- mondta a DK elnöke.

Gyurcsány szerint a sikerhez két dolog kell: a közösségi média által uralta világban nagyon erős, tiszta politikai karakter és ehhez kapcsolódó erős személyek, ha ez nincs, nem lehet érvényesülni. A Momentumnak meglátása szerint van egy erős generációs eleme, ő elfogadja, hogy” huszonévesen lehet pimasznak lenni meg gorombáskodni”.

Gyurcsány úgy látja, hogy a Jobbik veszített a karakteréből azzal, hogy bejöttek középre, viszont egyre hitelesebbnek gondolja ezt. Hasonlóan látja az MSZP problémáját, sem a karaktere, sem a vezetése nem világos.

A 2022-re való készülés kapcsán az MSZP közzétette a terveit, miszerint mindenhol egy jelölt, egy miniszterelnök és egy közös lista legyen. „Én nagyjából 2014 óta mondom az egységes ellenzéket, de nem teljesen értenek egyet. A jobbikos és momentumos politikusoknak is vannak ezzel kapcsolatban kételyeik.”- mondta Gyurcsány.

A DK elnöke szerint a mostani választásokon valami az ellenzéki választókban dőlt el, sokkal többen mentek el szavazni – mivel egységes ajánlat volt a legtöbb helyen. Ebből neki a recept világos, hogy együtt kell indulni, de meg is érti az ezzel kapcsolatos aggályokat.

Gyurcsány cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy válnának Dobrev Klárával. Azt javasolja azoknak, akik aggódnak értük, hogy ne aggódjanak.

Gyurcsány beszélt Gréczy Zsolt ügyéről is: elmondta, hogy nagyon normális emberi és politikai kapcsolatuk van. Gyurcsány szerint ez nem Borkai-ügy, mivel ott egy kereszténységére büszke családapa vesz részt egy orgián, korrupciós szállal. Itt viszont magánügy került ki, egy közszereplő magánügye. Gyurcsány szerint ennek az ügynek Gréczy az áldozata, nem ő a zaklató.

Ehhez azért komoly pofa kell, ugyanis Borkait egy szemüvegbe épített kamerával vették fel, aztán megzsarolták vagy három helyről is. Véletlenül pont a DK-ig érnek a szálai. Viszont mi Vadhajtások közzétesszük a perverz szóvivőének dolgait és áldozat lesz azonnal.

Gyurcsány gyanúsnak tartja, hogy nem lehet tudni, ki a bejelentő. Egy dátumozott történet van, amikor is állítják, hogy Gréczy Székesfehérváron volt- ezzel szemben sokan állítják, hogy még hasonló se történt.

Ez az első ügy, amikor egy politikusnak a hálószobájába bekukucskálnak, ezért még nem tudja pontosan, mi is fog történni. „Pocsék történet, nehéz történet. Nem bújt el sem Zsolt, sem a DK. Itt egy tisztességes emberrel tisztességtelenül bánnak.”- zárta le Gyurcsány a kérdést.

Tényleg a Kurva Anyátokat!



(ATV nyomán)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések