Deák-Sárosi László versei

Horatiusról

Ércnél nincs maradóbb, csak mit a szelleme költ,
Vélte a lírikusok legnemesebbike, míg
Bölcs és szép szavait óvta a birtoka, és
Óvta fölöttébb azt Róma hatalma vele.
Költőnk nem félté műveinek vagyonát,
Őrzi utókora azt mennyei nők ajakán;
Őrzi a kő, fa, papír, pergamen és papirusz,
Fény s a sötét a merev s hajlékony lemezen.
Nem félté hírét, míg a jövőbe üzent,
Büszke, ha joggal is ő, gőgje is eljut oda.
Ám azt elfeledé, volt, amit attikai
Földön vett, s ő is ércre cserélte szavát,
Octavianust míg Brutus után követé.
Szintén elfeledé, nemcsak a szellem örök,
Asszonyi múzsánál van, mi a legmaradóbb,
Hol szerelem s a gyümölcs izzik a szíve alatt.

Libás Matyi, Egy igazi magyar rege négy levonásban - elbeszélő költemény, harmadik levonás, 10/9-10. szakasz:

Népgyűlést hirdettek meg suttogva serényen.
Mentek máris a pórok a tág libafalvi mezőre,
Hozta egy ember az elrejtett nagy könyveiket mind:
Törvényekkel, az ősi Ezüstbullával az élen.
„Emberek!” – így szólt egy vénséges döbrögi szerzet,
„Nem tűrhetjük a törvényünket a sárba tiporni,
Elherdálni közös munkánk, vagyonunk s igazunk is!
S hagynunk tolni a pénzt ki a városból taligákkal!
Élnünk kell az Ezüstbullánknak az ősi jogával,
Bírót választunk, aki törvényt ül, ki felett kell!”

Ekkor meglátták Mátyást mint doktori felcsert.
„Fojtsátok meg a disznót!” – ordította egy ember.
„Állj! Törvényt kell ülnünk, bíró nézzen ügyére!”
„Nem bántjátok az én Matyimat, kutya állati lények!”
„Adjon elébb pénzt, kérjük tőle a száz liba árát!”
Elkapták Matyit, eltángálták, majd beledöglött.
Volt, aki védte, s lett így aztán nagy kalamajka.
Jól elverte magáét gyenge, erős, kicsi és nagy,
Majd beleszólt a vitába az úrnak több karabélya,
S Mátyás hirtelen eltűzött a szokásos irányba.

1956-os induló
 
Az Avanti ragazzi di Buda dallamára

Most gyertek, ti srácok, ha zendül
Az ötvenhatos induló!
Diák- és munkás fiúk, lányok,
A nap újra kél, s hív a szó.

Most gyertek, ha szólít az ünnep,
Az emlék ne múljon soha,
Apák- s nagyapáknak a harca,
Igaz, mégis több mint csoda.

Ők puskát ragadtak, ha kellett,
Az ávós golyók közt, viszont,
S ha ruszkiknak tankjai lőttek,
Legyőzte magyar az iszonyt.

A forradalom tizenkét nap,
De lesz még örök szabadság,
Hiába tiportak szét csontot,
S csak nézte a bölcs nagyvilág.

A tankok meg jöttek tömegben,
S a vértől piroslott a tér.
A hősnek jutalma bitófa.
Ki ott nem veszett, visszatér!

A gránit hasad, hogyha zúzzák,
S ha éke bár lágy áruló,
Említsék meg őt is a könyvek,
S ne hallgassa el induló.

Ma már velünk énekel együtt,
Ki testvér- s barát náció.
Kimondta közös igazságunk
A bajnokcsapat Lazio!

Majd gyertek, ti srácok, ha lőnek,
Nem döfhetik harmadszor át,
Mint félszázzal ötvenhat múltán
A népek magyar Krisztusát.


Várjuk azon írók és költők jelentkezést akik be szeretnének kerülni irodalmi rovatunkba. A verseket a attilabencze224@gmail.com e-mail címre küldhetik el.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések