A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Autós üldözés Zalaegerszegen: nemzetközi körözés alatt álló bűnöző menekült a zsaruk elől, csúnya vége lett

Nemzetközi körözés alatt állt az a 45 éves férfi, akit keddre virradó éjjel, egy autós üldözést követően tudtak elfogni Zalaegerszegen – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök azért figyeltek fel a személygépkocsira az éjszakai járőrözés során, mert annak vezetője több szabálysértést is elkövetett. A rendőrök megkülönböztető fényjelzést használva, hangszórón keresztül felszólították az autóvezetőt, hogy álljon félre, de a sofőr inkább gyorsított, illetve az autó világítását lekapcsolva igyekezett elmenekülni.

A sofőr egy kanyarban elveszítette uralmát gépkocsija felett, amely a vízelvezető árokba hajtva egy hídfőnek csapódott, majd a jobb oldalára borulva állt meg.

A járőrök a könnyebb megsérült férfit igazoltatták, de azt többször is valótlan adatokat közölt, ezért előállították a rendőrkapitányságra. Miután tisztázták a személyazonosságát, kiderült, hogy nemzetközi elfogatóparancs alapján körözés alatt áll.

A gyöngyösfalui férfit a rendőrök őrizetbe vették.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések