A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Angyal Ügyvédje – Tanúként hallgatták meg Molnár Zsoltot és Őrsi Gergelyt

Tanúként hallgatta meg a Nemzeti Nyomozó Iroda Molnár Zsoltot az MSZP pártigazgatóját, valamint Őrsi Gergelyt a párt második kerületi polgármesterét, miután megpróbálták őket megzsarolni – írta az atv.hu.

A párt azt írta, hogy a bizonyítékokat átadták a hatóságoknak és ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. Az Angyal ügyvédje nevű blog december elején ígért leleplező információkat ellenzéki politikusok állítólagos drogpartijairól. A szocialista politikusok szerint azonban egyszerű zsarolásról van szó.

Egy hatodik kerületi házban tartott drogpartikat az egyik ellenzéki polgármester, valamint pártjának egyik vezető tisztségviselője – ezt állította Az Angyal Ügyvédje nevű blog, a december elején közzétett bejegyzés szerint a partikra luxus escortlányok is jártak, akiknek óránként nyolcvan-százezer forintot fizettek. A leleplezőnek szánt blog írója azt állította, hogy több lánnyal is beszélt a részt vevők közül, és ők számoltak be a politikusok kokainozásáról. A cikk szerint a lakás egyébként a párt egyik vezetőjéé, de nem szerepel a vagyonnyilatkozatában.

A bejegyzés másnapján Molnár Zsolt az ATV-ben közölte, hogy megpróbálták őt és egyik párttársát is megzsarolni, több millió forintot követeltek tőlük kitalált történetekkel. Az MSZP pártigazgatója szerint azonban nincs ellenzéki Borkai-ügy csak zsarolási ügy van. 

Akkor mindössze annyit közölt, hogy egy olyan személy akarta megzsarolni, aki korábban a párt kampányában is részt vett. Néhány órával Molnár Zsolt nyilatkozata után Őrsi Gergely a második kerület polgármestere egy videót tett közzé, amelyben elmondta, hogy ő a másik, akit megpróbáltak megzsarolni. De nem enged nekik.

Bár Németh Gábor az Egyenlítő blog korábbi szerzője tagadta, hogy ő állna Az Angyal Ügyvédje mögött, Wirth Zoltán, a Hírklikk.hu tulajdonosa szerint bizonyítékai vannak Németh ellen. Wirth azt mondta: kétszer találkoztak, a második alkalommal kerültek szóba Molnár Zsolték. Németh Gábor azt ígérte, feljelenti Molnár Zsoltékat.

Az ATV Híradója akkor kereste a szocialista politikusokat az ügyben, végül az MSZP egy közleményben azt írta, a megzsarolt politikusaink ismert tettes ellen megtették a feljelentést, a bizonyítékokat pedig átadták a hatóságoknak. 

Az Angyal Ügyvédje továbbra is azt ígéri, hogy az újév első napján megnevezi az érintett politikusokat és új információkat is közzé tesz. Az ismeretlen szerző azt is tudatta, nem a DK-s Gréczy Zsoltról van szó. Közben a Borkai-ügyet kirobbantó Ez az Ördög Ügyvédje blog újabb bejegyzést tett közzé a napokban, és azt ígérte, hogy izgalmas év elé nézünk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések