A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértéssé is minősülhet az ügy

A Debreceni Ítélőtábla tanút és szakértőket hallgatott meg. Az ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott által elkövetett bűncselekmény különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés bűntettének minősülhet. A Debreceni Ítélőtábla 2019. november 4-én folytatja az ügy tárgyalását.
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2019 júniusában R. L. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és testi sértés vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt 4 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A bíróság a vádlottat bizonyítottság hiányában az emberölés bűntettének vádja alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész téves minősítés miatt súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett – olvasható a Debreceni Ítélőtábla közleményében.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018 januárjától Debrecenben hajléktalanként élt, az éjszakái egy részét hajléktalan szállón töltötte, máskor pedig lakatlan ingatlanokban húzta meg magát. 

A két sértett a vádlotthoz hasonlóan hajléktalan volt a városban kéregetett. 2018 januárjában, egy este Á. D. megjelent a Debrecen, Arany János utcában található egyik lakatlan ingatlanban, ahol jelen volt a vádlott és a később elhunyt sértett is. 

Á. D. odaérve már hallotta, hogy a vádlott szidalmazta a sértettet, amiért nem koldult elég pénzt. A vádlott szidalmazta, „csicskáztatta” K. I.-t, majd ez bántalmazásba fordult át. Azt, hogy ez mennyi ideig tartott nem lehetett pontosan meghatározni, azonban R. L. a sértettet kevesebb mint fél óráig puszta kézzel és egy 115 centiméter hosszú vascsővel ütötte. 

A sértett többször a földre került. Á. D. látva társa kiszolgáltatott helyzetét felszólította a vádlottat, hogy hagyja abba a bántalmazást, ekkor R. L. két alkalommal a vascsővel őt is megütötte.

Ezt követően abbahagyta a bántalmazást, majd mind a hárman elaludtak. Éjjel, a vádlott az elgyengült és vérző sérüléseket is szenvedett sértettet kihúzta az ingatlan udvarára és magára hagyta. 

A sértett megpróbálta elhagyni az udvart, azonban a lába beszorult egy raklapba, elesett és esés közben eltört a lába. Így mozgásképtelenné vált. Aznap éjfél tájban a külső hőmérséklet -7 fok volt már. 

A rendőrség gépkocsizó járőrszolgálata hajnali 1 óra után észlelte az udvaron fekvő hiányos öltözetű sértettet, aki feltehetően kihűlt. A sértettet kórházba szállították, aki a gondos ápolás ellenére meghalt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések